Ugrás a tartalomra

Cél az első tíz közé kerülés

2019. június 11. kedd
Csizmadia Csaba a nyári szünet után ambiciózus tervekkel vág neki az új szezonnak
Cél az első tíz közé kerülés

Tart a szünet a labdarúgó NB II-ben is, Csizmadia Csaba, a BMTE vezetőedzője például szülővárosában, Marosvásárhelyen vakációzik, látogatóban szüleinél és testvérénél. Kell is a feltöltődés, mert idegőrlő volt a 2018–2019-es bajnokság, amelyet a 16. helyen fejezett be a csapat. Biztos bennmaradás, de a hajrában három vereség – ennél mindenképpen több kell.

A klub megvált hét, lejáró szerződésű labdarúgójától, Balogh Pétertől, Csiszér Balázstól, Gubacsi Zoltántól, Kercsó Bencétől, Pölöskei Pétertől, Vég Bencétől és Patkós Imrétől. Az erősítések folyamatban vannak, mire megjelenik a Városházi Híradó, talán már be is jelentették az új igazolásokat.

–Tapasztalt játékosok érkeznek, egyiküknek NB I-es tapasztalata is van, meggyőződésem, hogy erősítést jelentenek a csapatnak – mondta Csizmadia Csaba, aki még mindig fájlalja az utolsó három forduló vereségeit, főleg az utolsó meccsen a sereghajtó Monortól. – Szükség is lesz a vérfrissítésre, ha meg akarjuk valósítani céljainkat az új szezonban. Talán az volt most a baj, hogy túl korán biztonságba kerültünk, három körrel a vége előtt már matematikailag is biztossá vált a bennmaradásunk. A fiúk hátradőltek, megelégedtek, és ez még az NB II-ben is megengedhetetlen.

A nem túl fényes befejezés ellenére a záróbankett a Kopaszi-gátnál – a csapat egyik szponzorának köszönhetően – remekül sikerült.

– Persze a csapat törzsgárdája együtt marad, Filkor Attila, Ihrig-Farkas Sebestyén, Khiesz Kornél és Vankó Imre egyaránt egy évvel, 2020-ig hosszabbította meg júniusban lejáró szerződését – tájékoztatott Csizmadia Csaba. – Korábban csapatkapitányunk és házi gólkirályunk, a mostani szezonban 16 találatig jutó Kovács Dávid, továbbá Fekete Máté, Króner Martin, Vass Máté, Vaszicsku Gergő és Veszelinov Vladimir is megállapodott klubunkkal a folytatásról.

A nyári szünet Budafokon június 24-ig tart, akkor kezdődik a felkészülés az új idényre, immár megerősített kerettel.

– Nem szeretném, ha a kiesés mint lehetőség újra felmerülne. Csak előre akarunk tekinteni, hátrafelé semmiképpen – mondta a vezetőedző.

(Ch. Gáll András)