Ugrás a tartalomra

Digitális képalkotás másképp

2018. február 27. kedd
A hónap művésze Drégely Imre fotográfus
Digitális képalkotás másképp

Digitális képalkotás másképpDrégely Imre a Bács-Kiskun megyei Mélykútról származik, 1960-ban született Bácsalmáson. 1975 óta él Budapesten. 1979-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában fotó-illusztrátor szakon, ezután több évig kameramanként dolgozott a Magyar Televíziónál, emellett a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum fotós munkatársa volt. Később néhány évet a Műcsarnokban töltött kiállítástechnikai munkatársként. A fotográfiával a 80-as évek közepe óta foglalkozik alkotóként, mindeközben az alkalmazott fotó különböző (reklám, dokumentációs, illusztrációs) területein is munkálkodik.

1988–94 között az Iparművészeti Főiskola (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) hallgatója volt a Vizuális Kommunikációs Intézet fotó-alkalmazott grafika szakán.
1992-ben főiskolai, 1994-ben mesterképzős, egyetemi diplomát szerzett.

1992–94-ben Pécsi József fotográfiai ösztöndíjas volt.

1994 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a MAOE-nek. 2007-ben Balogh Rudolf-díjat kapott. A 2010-es Esztergomi Fotóbiennálén elnyerte Esztergom város díját.

Elmondása szerint a képzőművészeti indíttatású fotográfia híve. A 90-es évek eleje óta foglalkozik különféle polaroid eljárásokkal is, főiskolai diplomamunkájában elsőként alkalmazta a polaroid technikát. Az utóbbi években a digitális képalkotás és a különböző alternatív fotóeljárások szintetizálása foglalkoztatja. (VH)