Ugrás a tartalomra

Edzőváltás történt a BMTE labdarúgócsapatunknál

2017. október 18. szerda
A klub és Prukner László tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott. Az új edző Tóth Bálint, aki a 2008-2009-es szezonban már dolgozott Budafokon. A tréner megbízatása egyelőre december végéig szól.
Edzőváltás történt a BMTE labdarúgócsapatunknál

A BMTE hivatalos oldalán így adtak hírt az edzőváltásról:

„Nagyszerű másfél éve volt a csapatnak Pruknerrel, amely alatt az NB III Közép-csoportjának megnyerésével feljutott a BMTE az NB II-be. Emellett az előző szezonban a Magyar Kupában egészen az elődöntőig meneteltünk, ahol a Ferencváros állított meg minket. Az elmúlt hetek tekintetében egyik fél sem volt elégedett, emiatt a felek úgy döntöttek, hogy ez a célravezető. A 2016/17-es szezonban a csapat 28 győzelemmel, 3 döntetlennel és 3 vereséggel 87 pontot gyűjtve nyerte meg a bajnokságot Prukner Lászlóval. Köszönünk szépen mindent Prukner László, és további sok sikert kívánunk!”

A BMTE bejelentése szerint az új edző Tóth Bálint, aki a 2008-2009-es szezonban már dolgozott Budafokon. A többek között Vasasnál, Siófokon, Pécsett és Pápán megfordult tréner megbízatása egyelőre december végéig szól.

További részletek:

http://budafokimte.hu/hu/kineveztek_az_uj_edzot

https://www.facebook.com/BudafokiMTE/

Edzőváltás történt a BMTE labdarúgócsapatunknál