Ugrás a tartalomra

Egy vérből valók vagyunk

2018. október 19. péntek
Közös emlékezés az Ismerős Arcokkal október 23-án a Klauzál Házban
Egy vérből valók vagyunk

Október 23-án 19 órától zenés irodalmi esten, az Ismerős Arcok zenekarral és Simó József előadóművésszel emlékezhetünk vissza az 1956-os eseményekre a Klauzál Házban. „Egy vérből valók vagyunk” – énekli a közönség az együttessel minden koncerten a Felvidék himnuszává nemesült dalt, de a közel húsz éve alakult Ismerős Arcok zenéjében, dalszövegeiben a haza és a család tisztelete, kultúránk és értékeink megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága is megfogalmazódik. A dalaikkal a magyarság összetartozásáért küzdő zenekar frontemberével, a szövegíró Nyerges Attilával közelgő fellépésük kapcsán beszélgettünk.

– Nevezetes napon, október 23-án alakult a zenekaruk. Véletlen egybeesés?
– A véletlennek köszönhető, de – csakúgy, mint a dalaink – a dátum üzenetet is hordoz. A mi generációnk abban az időben nőtt fel, amikor 1956-ról egészen mást tanítottak az iskolában és egészen mást volt szabad gondolni, mint a valóság. Örülünk, hogy a történelem igazságot szolgáltatott ’56 hőseinek, példát mutatva az utókornak hazaszeretetből és bátorságból.
– Rengeteg koncertet adnak és mindig óriási sikerrel. Előre összeállított programmal érkeznek egy-egy helyszínre?
– Többnyire a koncertidőszaknak megfelelő műsorral járjuk az országot. Mást játszunk a nyári szabadtéri rendezvényeken és fesztiválokon, mint a kisebb klubokban és művelődési házakban, de ettől függetlenül váratlan események, történések, vagy akár a közönség reakciói is eredményezhetik azt, hogy olyan dalok is bekerülhetnek a repertoárba, amit előre nem terveztünk.
– Az Ismerős Arcok – Nyerges Attila (ének, gitár), Práder Vilmos (gitár, ének), Leczó Szilveszter (billentyűs hangszerek), Galambos Nándor (basszusgitár), Kovacsik Tamás (dobok, ütőhangszerek) és Tánczos István (szaxofon, ének) – Simó József előadóművésszel érkezik az ünnepi megemlékezésre. Milyen előadásra számíthatunk?
– Mindenképpen tematikusan összeállított műsorral készülünk, amelyben helyet kapnak az elmaradhatatlan dalok mellett azok is, amelyeknek konkrét üzenetük van az 1956-os forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban. Ebből az alkalomból a dalainkat Simó József – az egyetemes magyar irodalomból merített és az ünnepet méltató – gondolataival fűzzük össze. (Tamás Angéla)