Elcsatoltan élnek, de nem hazátlanok

A CONIFA (Confederation of Independent Football Associations) magyar fordításban az Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetsége, speciális, 2013-ban, Svédországban alakult ernyőszervezet, amely a nemzeti kisebbségek, régiók válogatottjait tömöríti. Más megfogalmazás szerint: mindazon futballszövetségek ernyőszervezete, amelyek nem tagjai a FIFA-nak, amelyeket nem ismer el a FIFA.

Az első CONIFA-világbajnokságot 2014-ben rendezték a svédországi Östersundban. Jómagam három éve, 2015. április 30-án kerültem kapcsolatba a CONIFA-val, hiszen a szervezet égisze alatt rendezték meg az első Felvidék–Székelyföld mérkőzést Dunaszerdahelyen, amelyet a házigazda nyert meg 1-0-ra. Az akkori székely csapatból senki nem volt ott idén június elején, amikor Barawa rendezte a harmadik CONIFA-világbajnokságot.
Barawa? Az meg mi az ördög, kérdezheti joggal a laikus, és ehhez nem is kellett különösebben laikusnak lenni. Nos, Barawa egy délnyugat-szomáliai város, a helyi kisebbség azonban nagyrészt diaszpóra formájában él Londonban és környékén, ezért nyolc, Nagy-Londonhoz tartozó pályán rendezték a meccseket. Persze senki se gondoljon a Wembley-re, ezek picike, 2000–5000 nézőt befogadó létesítmények voltak.
A tizenhat részt vevő válogatott között eredetileg ott volt Felvidék együttese is, de ők visszaléptek, s helyükre Kárpátalja került, az eredetileg is részt vevő Székelyföld mellé így a magyar nyelvterületet két együttes képviselte – a székely válogatott csapatkapitánya nem más volt, mint Csizmadia Csaba, a BMTE marosvásárhelyi születésű, 12-szeres magyar válogatott kiválósága.
– Végül negyedikek lettünk, de szent meggyőződésem, hogy a mienk volt a legerősebb együttes, csakhogy annyi helyzetet hagytunk ki, amennyivel egy „valódi” világbajnokságot is megnyerhettünk volna – mondta el lapunknak a népszerű „Csizi”, aki a napokban már el is kezdte a felkészülést a Budafokkal az új NB II-es idényre. – És a rengeteg kihagyott helyzet nemcsak a Kárpátalja elleni elődöntőnkre igaz, amelyet 4-2-re vesztettünk el, pedig legalább 8-4-re meg kellett volna nyernünk, hanem a többi, adott esetben megnyert meccsünkre is.
Ez az elvesztett elődöntő különösen fájdalmas volt, mert a nézőtéren legalább nyolcszáz londoni magyar foglalt helyet, akik közül minimum hétszázan a székely legényeket biztatták.
– Kaptunk potyagólt, kihagytunk tizenegyest – Fülöp Pista lövését védte az ellenfél kapusa –, minden összejött, így maradtunk alul az elődöntőben, pedig 3-0-ról 3-2-re felzárkóztunk. A harmadik helyért 0-0-s rendes játékidő után tizenegyesekkel maradtunk alul. Nekem tiszta a lelkiismeretem, én ugyanis értékesítettem a tizenegyesemet – mosolyodik el Csizmadia, aki arról is beszélt, hogy a részvételhez szükséges pénzt a székely válogatott elnöke, Wenczel Kristóf budapesti ügyvéd kalapozta össze, sőt, mélyen belenyúlt a saját zsebébe is. Mint ahogy a játékosok is, hiszen Wenczel úr csak a repülőjegyek és a szállás árát tudta előteremteni.
A végső győztes kárpátaljai válogatottnak egyébként az ungvári születésű Sándor István, a Stadler FC egykori legendás trénere volt a szakvezetője.
(Ch. Gáll András)