Ugrás a tartalomra

Életmentő bátorság Nagytétényben – kisgyermekeket mentettek ma a tűzből

2017. augusztus 07. hétfő
Aranyos Pál budafoki lakosnak és az önkormányzat városüzemeltetési irodája két munkatársának köszönhető, hogy sikerült épségben kimenekíteni két kisgyermeket a füst- és lángtengerből a Kastélypark utcai épületből.
Életmentő bátorság Nagytétényben – kisgyermekeket mentettek ma a tűzből

Augusztus 7-én, hétfőn délelőtt nagy füstre és az ablakon kicsapó lángokra lett figyelmes egy épp arra járó budafoki lakos a Kastélypark utca 8. szám alatti épületből.

 

Aranyos Pál a budafokteteny.hu-nak elmondta, látta, hogy teljes terjedelmében ég egy melléképület és a mellette lévő lakóházat is fenyegetik a lángok. Odarohant és a bezárt ajtót berúgva kimenekített két kisgyermeket, egy 1 év körüli kisfiút és egy 6-8 év körüli kislányt. Elmondása szerint a közelben volt egy kétségbeesett fiatal hölgy is, feltehetően a gyerekek édesanyja, aki segítségért szaladhatott ki a lakásból.

 

A budafokteteny.hu-nak Koroknyai Tamás az önkormányzat városüzemeltetési irodájának munkatársa elmondta, kollegájával, Horváth Zoltánnal ők is a közelben tartózkodtak, így azonnal bekapcsolódtak ők is a mentésbe és riasztották a budafoki tűzoltókat, akik percek alatt a helyszínen voltak és sikerült megakadályozniuk, hogy a melléképületről a tűz átterjedjen a lakóépületre. Előbbi azonban teljesen kiégett. Értesüléseink szerint a gyors segítségnek, egyéni civil beavatkozásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt.

 

Köszönet a bátor segítségnyújtásért, elsősorban az életmentő Aranyos Pálnak!

 

Friss információ: cikkünk megjelenésére reagált a FB-on Kati Bodnárne, aki szemtanúként a korábbi értesüléseket pontosítva úgy fogalmazott, az említett fiatal hölgy nem a gyermekek édesanyja volt. A 17 hónapos kisfiú és a 7 éves kislány anyukája a nagymamával együtt szintén az égő épületben volt. A bejárati ajtón nem tudtak kijönni a két gyermekkel, mert az ajtó előtt lobogott a tűz, az ajtó is forró volt. Aranyos Pál nem a bejárati ajtót, hanem a kertkaput rúgta be és testi épségét kockáztatva az ablakon vette át az anyától és a nagymamától a két gyereket, majd visszament és az anyukát is kimentette az ablakon keresztül. A tűzoltókat az anyuka, vagy a nagymama is hívta, elképzelhető, hogy többen is értesítették a tűzoltókat.

 

 

További információk: http://fovaros.katasztrofavedelem.hu/hirek/5541-csaladi-haz-mellekepulete-egett-a-xxii-keruletben

 

Életmentő bátorság Nagytétényben – kisgyermekeket mentettek ma a tűzből

Életmentő bátorság Nagytétényben – kisgyermekeket mentettek ma a tűzből