Ugrás a tartalomra

Életmentő játékvezető Budafokon

2017. március 10. péntek
A Budafoki Kosárlabda Klub elnöke szerint most a legfontosabb a mesterséges altatásban lévő fiatal kosaras felépülése.
Életmentő játékvezető Budafokon

Március 6-án mérkőzött meg egymással Budafok és Göd kosárlabdacsapata. A meccs második negyedének elején Vajda Péter, a budafokiak játékosa hirtelen összeesett és megállt a szíve. A mentők kiérkezéséig a meccs egyik játékvezetője, Lővei László tartotta életben a sportolót, aki szívmasszázsban és befúvásos lélegeztetésben részesítette őt.

 

Az OMSZ munkatársai ezután újraélesztették a fiatal játékost, és elmondták, ez nem sikerülhetett volna, ha a játékvezető nem tesz tanúbizonyságot ekkora lélekjelenlétről. Vajda Pétert azóta mély altatásban tartják, állapotáról családja nem kíván nyilatkozni. A Budafoki Kosárlabda Klub Facebook oldalán mondott köszönetet Lővei Lászlónak és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak emberi nagyságukért és segítségükért. A budafokteteny.hu csapata is elismerését fejezi ki a játékos életét megmentőknek, és mielőbbi felépülést kíván Vajda Péternek!

 

Kép forrása: https://www.facebook.com/Budafokbasket