Ugrás a tartalomra

Életmentők az őszi első testületi ülésen - Videóval frissítve!

2017. szeptember 18. hétfő
A nyári szünet utáni első ülését tartotta szeptember 14-én a Képviselő-testület a Városházán. A napirendi pontok tárgyalása előtt köszöntésekkel vette kezdetét az ülés. Elsőként Lővei László játékvezetőnek majd Aranyos Pálnak és végül a hivataltól nyugdíjba vonuló Pintér Lajosnének mondott köszönetet Karsay Ferenc polgármester.
Életmentők az őszi első testületi ülésen - Videóval frissítve!

Lövei László játékvezető megmentette egy budafoki kosárlabda játékos életét, Aranyos Pál pedig szintén életmentőként rendkívüli bátorságról és emberségről tett tanúbizonyságot augusztus 7-én Nagytétényben, ezért meghívták meg őket, hogy vegyenek részt a testületi ülésen.

Az elhangzott méltatások:

Lövei László 2002-ben szerezte meg NB1-es szintű játékvezetői engedélyét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől. 2003 óta vezet kosárlabda mérkőzéseket. Karrierjéből is világosan látszik, hogy a sport fontos szerepet játszik életében: uszodamesteri végzettségét 2006-ban szerezte meg, és még ebben az évben sportszervezővé is képezte magát. Testnevelés –angol szakos tanári diplomáját 2009-ben vehette át a Nyíregyházi Főiskolán. A képzés ideje alatt egy szemesztert Finnországban is tanult, majd az Esterházy Károly Főiskolán szerzett mesterdiplomát. Egyetemi évei alatt vízimentőként dolgozott a Balatonon, ahol több sikeres életmentésben vállalt aktív szerepet. 2012 óta tartozik a Budapesti Kosárlabda Szövetség játékvezetői csapatához. Lövei László civilben pedagógusként dolgozik, ma azonban játékvezetői és emberi teljesítménye miatt fejezzük ki hálánkat és nagyrabecsülésünket.  2017. március 6-án Budafok – Göd NBII-es mérkőzés második negyedének elején a budafokiak játékosa, Vajda Péter eszméletét vesztette és megállt a szíve. Lövei László, aki a mérkőzés egyik játékvezetőjeként vett részt a meccsen, hatalmas lelki erőről tett tanúbizonyságot, és a mentők kiérkezéséig szívmasszázsban részesítette a játékost. A mentőszolgálat munkatársai elmondták, Vajda Péternek nem lett volna esélye az életben maradásra, ha Lövei nem kezdi el azonnal a szakszerű újraélesztést. A Budapesti Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke Tőzsér Dénes – aki szintén részt vette a szeptember 14-i testületi ülésen - elmondta, a játékvezetőre nem csak a budapesti, de az országos kosárlabda társadalom is nagyon büszke hősies helytállása miatt. Budafok-Tétény Önkormányzata nevében szeretnénk kifejezni hálánkat Lövei Lászlónak, aki hősies cselekedetével életet mentett.

Aranyos Pál életmentőként rendkívüli bátorságról és emberségről tett tanúbizonyságot augusztus 7-én Nagytétényben, amikor két kiskorú gyermekeket és édesanyjukat mentette ki a füst- és lángtengerből a Kastélypark utca 8. szám alatti épületből.

Aranyos Pál a tűzesetet követően telefonon a budafokteteny.hu-nak elmondta, épp a közelben tartózkodva arra lett figyelmes, hogy teljes terjedelmében ég egy melléképület és a mellette lévő lakóházat is fenyegetik a lángok. Odarohant és a bezárt utcai bejáratot felfeszítve sikerült megközelítenie az épületet és így kimenekített két kisgyermeket - egy 17 hónapos kisfiút és egy 7 éves kislányt -, majd visszatért és a gyerekek édesínját is kimentette az ablakon keresztül. A bejárati ajtón a bent rekedtek azért nem tudtak kijönni, mert az ajtó előtt lobogott a tűz, az ajtó is forró volt.

A budafokteteny.hu-nak Koroknyai Tamás az önkormányzat városüzemeltetési irodájának munkatársa elmondta, kollegájával, Horváth Zoltánnal ők is a közelben tartózkodtak, így azonnal bekapcsolódtak ők is a mentésbe és riasztották a budafoki tűzoltókat, akik percek alatt a helyszínen voltak és sikerült megakadályozniuk, hogy a melléképületről a tűz átterjedjen a lakóépületre. Előbbi azonban teljesen kiégett. Bizton állítható, hogy a gyors segítségnek, az egyéni civil beavatkozásnak köszönhető, hogy a tűzesetben nem történt személyi sérülés.

Köszönet a bátor segítségnyújtásért, elsősorban az életmentő Aranyos Pálnak, aki 49 éves apukaként feleségével 5 kiskorú gyermeküket nevelve, 5 éve itt él a kerületben. Jelenleg egy gyorsétteremben dolgozik konyhai kisegítőként, felesége szintén hasonló munkakörben egy másik cégnél dolgozik. Aranyos Pál kedvenc elfoglaltsága a gyerekeivel együtt lenni, rájuk a legbüszkébb. Álma, hogy egyszer egy saját otthonuk legyen, reményeink szerint itt a kerületben!

Aranyos Pálnak ismételten köszönjük az augusztus 7-i hősies életmentést!

Mindkét életmentő hosszas elismerő tapsot kapott a képviselőktől, hősies cselekedetükért Karsay Ferenc polgármester személyesen gratulált és egy-egy ajándékcsomagot is átadott nekik, amelyek felajánlásáért külön köszönetet mondott az önkormányzat stratégiai partnereinek, a Savoya Park-i Auchan Áruháznak és a Campona Üzletközpontnak.

Ezután került sor a 17 napirendi pont megtárgyalására. A többi között a 2017-es költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosítását négy ellenzéki tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Szepesfalvy Anna alpolgármester egyik előterjesztésének elfogadását követően az intézményi gyermekétkeztetésben sokkal könnyebb lesz a szabványtól eltérő, vagy éppen egyénre szabott étkezések megoldása az ebben érintett gyerekeknek. Dr. Vadász András gyermekorvos nyugdíjba vonulását követően az 1. számú területi ellátást a Dél-Budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság veszi át meghatározott időszakra. Budafok-Tétény idén is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz a képviselők egyhangú döntése alapján. A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatói posztjára pályázatot írtak ki, mert a jelenlegi vezető Hollerung Gábor öt éves megbízatása január 1-én lejár. Döntöttek arról is, hogy Vitéz Pokorny Endre sportösztöndíjat adományozott az önkormányzat Hizsnyik Dóra kerületi diáknak (kosárlabda -Budai Nagy Antal Gimnázium). Kisebb vita övezte dr. Staudt Máté Jobbikos képviselő előterjesztését, mely szerint a XXII. kerületet mentesíteni kellene a kanadai nyárfáktól, mert igaz allergiát nem váltanak ki, de sok bosszúságot okoznak a lakóknak és az összegyűlt nyárfavatta erősen gyúlékony, így nagy veszélyt jelenthet. Az előterjesztést az ellenzéki képviselők sem támogatták. A testület egyúttal döntött arról, hogy köznevelési célra átadja a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola épületét az eddigi fenntartónak.

A Promontor TV összeállítása: