Ugrás a tartalomra

Elindult a Budafoki Pincejárat Budapest Bornegyedében

2017. május 09. kedd
Május 13-án reggel 10 órától indul a Budafoki Pincejárat, melynek célja, hogy Budafok-Tétényt, Budapest Bornegyedét bekapcsolja a hazai és nemzetközi turizmus vérkeringésébe. Az első próbajárat a sajtó képviselőivel már tegnap megérkezett Budafokra, hivatalosan szombattól indulnak a buszjáratok a Stadionok Buszmegállóból, a Volán pályaudvarról.
Elindult a Budafoki Pincejárat Budapest Bornegyedében

Talán sokan nem is tudják, hogy Budapest 22. kerülete, Budafok-Tétény mennyi csodát, látványosságot rejt, pedig olyan híres pezsgő-és borospincék, mint a Törley és a Garamvári, a Lics Pincészet, a Záborszky Pincészet – Borváros és még számos neves borászat működik itt. A hatalmas, látványos pincék nemcsak borászatoknak, hanem vendéglátóhelyeknek, látványos kiállításoknak is otthont adnak.

A különleges adottságú, közel 100 km hosszúságú pincerendszerben az ország szinte minden borvidékéről találhatunk borászatot. Budafok az Osztrák-Magyar Monarchia borkereskedelmi központja volt, ahol a szőlőtermesztés az 1800-as évek végéig virágzott, és közel 300 borkereskedelmi vállalkozásnak adott otthont. Itt kezdte meg működését Magyarország első borászati szakközépiskolája – a Soós István Borászati Szakközépiskola – is, ami már több mint 100 éves múltra tekint vissza. A hagyományos Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált idén 28. alkalommal rendezik meg szeptember első hétvégéjén, immár 55 ezer főt meghaladó látogatószámmal.

„Azért dolgozunk, hogy az európai fővárosok között egyedülálló adottságokkal rendelkező kerületünk bekapcsolódjon a hazai és nemzetközi turizmus vérkeringésébe.” – mondta a Karsay Ferenc polgármester a Törley Látogatóközpontban május 8-án szervezett sajtótájékoztatón. A Budafoki Pincejárat a borfesztivál hangulatát kívánja fenntartani egész éven át havonta közlekedő járataival.  A buszjegy ára 1.000 Ft, amely korlátlan számú utazásra jogosít Budapest belvárosa és a helyszínek között, valamint további különleges kedvezményeket foglal magába. A buszok a Stadionoknál lévő Volán Buszmegállóból indulnak, majd a Ferenciek terén a Városnéző buszmegállóban és a Gellért térnél a Budafoki úton is fel lehet rá szállni; innen juthatunk ki a budafoki pincészetekbe és a többi kulturális helyszínre. A járatok óránként indulnak, az első járat reggel 10 órakor, az utolsó este 8 órakor indul a belvárosból. „A buszjeggyel érkezők kedvezményesen léphetnek be a helyszínekre, de a kerületi lakosok sem maradnak ki a jóból: lakcímkártyájukkal ők is igénybe vehetik a kedvezményeket, léphetnek be a pincék világába és élvezhetik a fantasztikus programokat.”– emelte ki Deutsch Anita, a projekt művészeti vezetője. Az ünnepélyes sajtótájékoztató Miklósa Erika operaestjével zárult, ami egyben a 43. Budafok-Tétényi tavaszi Művészeti Fesztivál nyitókoncertje is volt egyben.

Az eseményről az M1 Híradója is beszámolt. A videóban 8.30-tól látható az összefoglaló itt.

A hirado.hu-n látható beszámoló itt látható.

A belvárosból a 22. kerületbe közlekedő, minden hónap első szombatján óránként induló buszjárat gasztronómiai és kulturális körútra viszi az érdeklődőket Budafok-Tétényben - hangzott el kedden az Inforádióban. Fehér Anna Magda kérdezte Karsay Ferenc polgármestert. Az interjú itt hallgatható meg.

 

A Karc FM Spájz című műsorának hétfői adásában a műsorvezető-szerkesztő Petz Margó kérdezte Deuts Anitát a Budafoki Pincejárat projektmenedzserét. A beszélgetés itt hallgatható meg.

További információ:

www.pincejarat.hu 

http://www.facebook.com/Budafoki-Pincej%C3%A1rat-nyitott-pinc%C3%A9s-szombatok-aut%C3%B3busszal-a-belv%C3%A1rosb%C3%B3l-427410697613246/?fref=ts

Budafoki Pincejárat – pezsgő borkalandok kisfilm.