Ugrás a tartalomra

Elsőként Budafokon oktat komposztálást a gyerekeknek a fővárosi közterület-fenntartó

2015. július 06. hétfő
Magyarországon évente három Gellért-hegynyi szemét keletkezik
Elsőként Budafokon oktat komposztálást a gyerekeknek a fővárosi közterület-fenntartó

Egy magyar állampolgár átlagosan napi egy kilogramm szemetet „termel”, amely a szemétlerakóba kerül. A szelektíven gyűjtött hulladékok azonban másodlagos nyersanyagként felhasználhatók, a komposzt alapanyagául szolgáló lehullott falevél, lenyírt fű, elhervadt virág vagy zöldség- és gyümölcshéj pedig a megfelelő kezelés után, környezetünket táplálva visszakerül a természet körforgásába. Ezért is tartja fontos feladatának a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., hogy ne csak a szelektív hulladékgyűjtésről nyújtson széles körű tájékoztatást, hanem a természetben keletkező, számunkra már nem hasznosítható anyagok összegyűjtéséről, kezeléséről is, mégpedig a legfogékonyabb korban lévőknek, a gyerekeknek.


Az önkormányzat kezdeményezésére a kerület két ökoiskolájában, a Herman Ottó Általános Iskolában és a Gádor Általános Iskolában Vasas Dávid, a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ okleveles környezetmérnöke segítségével „Composta” címmel szervezett környezetvédelmi előadásokat az FKF. 
Szűcs Georgina, az Edukációs Csoport főmunkatársa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a FKF évek óta tart szemléletformáló előadásokat, de a komposztálás bemutatása még új színfolt a palettán. A témát Budafok-Tétény önkormányzata vetette fel, és örömmel tettek eleget ennek a felkérésnek, mert bíznak abban, hogy segítségükkel a későbbiekben az iskolák tanulói a gyakorlatban is megismerkedhetnek a komposztálás lépéseivel.
Vasas Dávid kérdésünkre válaszolva elmondta: a Budapest zöldövezeteiből összegyűjtött zöldhulladékot 2005 óta Pusztazámoron kezelik, ahol magas tápanyagtartalmú, földszerű anyagot, komposztot állítanak elő belőle. Ennek összegyűjtése azért is fontos, hogy csökkenjen a lerakásra kerülő szerves anyag mennyisége. A komposztálótelep szakmai irányítója kiemelte: komposzttermékeiket ma már értékesíteni is tudják. Az FKF munkatársai két-két napot töltöttek a kerület iskoláiban, ahol összesen tizenhat rendhagyó tanítási órát tartottak ebben a témakörben. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a komposztba kifejezetten tilos belerakni főtt ételt, kenyeret, csontot, kezelt fát, üveget, fémet, műanyagot vagy csírázást gátló anyagokat, olajat, festéket, vegyszert, és a lassú bomlás miatt célszerű elkerülni a beteg növényi részeket, fenyőféléket, gallyakat, a rózsalevelet, a gesztenye-, tölgy-, nyár- és diófaleveleket is. A kerti és konyhai hideg hulladékok, a kávé, tea, köröm, haj, hamu, kezeletlen fa viszont jó komposzt-alapanyagnak számít.

Tamás Angéla