Ugrás a tartalomra

„Ember lenni mindég, minden körülményben”

2017. november 17. péntek
A Baross iskola győzött az Arany-évfordulóra szervezett csoportversenyen
„Ember lenni mindég, minden körülményben”

„Ember lenni mindég, minden körülményben”

Nagy poétáink Arany Jánosról szóló idézeteivel kezdődött el a legnagyobb szókincsű költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett csoportverseny döntője a Cziffra Központban, ahol ebből az alkalomból kiállítás is nyílt a tanulók munkáiból. 

Az első három forduló győztesei számot adtak Arany Jánossal kapcsolatos ismereteikről, de bónuszkérdésként számos egyéb, az arannyal összefüggő érdekességre is fény derült, például, hogy hány grammot nyom Magyarországon egy aranyrúd.

A vetítéssel, filmbejátszásokkal – mint például a Budapestre akkreditált nagykövetek által elszavalt Családi kör című verssel – tarkított versengésen Karsay Ferenc polgármester, Kukainé Békési Emese, a Baross Gábor Általános Iskola igazgatónője, Juhász Károly, a Nagytétényi Kastélymúzeum igazgatója és Cziffra Mariann, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa vett részt a zsűri munkájában.

A versenyt megálmodó, szervező és lebonyolító Kisbenedek Katalin a döntő előzményeiről érdeklődésünkre elmondta: májusban hirdették meg a négyfordulós csapatversenyt hetedik és nyolcadik osztályosoknak. A gyerekek első feladatához, az Arany Jánost és feleségét korabeli öltözetben, szabadon választott technikával megörökítő alkotásokhoz a Nagytétényi Kastélymúzeum Sisi-kiállítása nyújtott segítséget. Nyáron olyan tablót kellett készíteniük a versenyzőknek, amelyen megjelenítették a Budapest területén található, Arany Jánoshoz köthető vagy a költő nevét viselő helyszíneket, épületeket, intézményeket, utcákat és tereket, a harmadik fordulóban pedig Arany Jánost dicsőítő költeményeikkel szerezhettek további pontokat. Így alakult ki a tizenöt részt vevő csoport rangsora, de a csapatok csak itt, a helyszínen tudták meg, ki versenyezhet tovább, és ki az, aki csak nézőként vehet részt a versengésben.

Az Arany 200 verseny döntője eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárult. 

A nyolc döntős közül I. helyezett lett a Barossi Őszikék (Baross), II. az Aranyszemek (Herman) és III. a Fülemile (Nádasdy) csapata – hirdette ki Kisbenedek Katalin, a Baross Gábor Általános Iskola igazgatóhelyettese, majd átadta az önkormányzat, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a tankerület és a Klauzál Ház által felajánlott díjakat, és megköszönte a Borköltők társasága étterem, valamint a Cipó pékség támogatását. (Tamás Angéla)