Ugrás a tartalomra

Emeljük fel közösen a szívünket - 10. alkalommal

2017. augusztus 03. csütörtök
Az önkormányzat támogatásával ismét megrendezik a Sursum Corda hangversenysorozatot Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművészek vezetésével. Az első koncert időpontja augusztus 19.
Emeljük fel közösen a szívünket - 10. alkalommal

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” – idézi Kodály Zoltánt a program meghívója. S valóban, az előző évek hangversenyei is ezt bizonyítják. Ahogy Hegedűs Endre fogalmazott: „az emberek a koncertek által többé, gazdagabbá válhatnak és örömmel, könnyebb lélekkel térhetnek haza.”

Az idei programból sem fog hiányozni a vonós kamaraegyüttes, a kóruszene, a fúvóshangszer, az orgona és a zongora hangja sem, de gyönyörködhetünk majd a hárfa és a csemballó különleges hangzásában is. Az idei évben Kodály Zoltán emlékére nagy hangsúlyt kapnak a zeneszerző művei.

A program részletei:

Augusztus 19. A Somogyi Vonósnégyes hangversenye

augusztus 26. Kamarahangverseny

szeptember 9. Szabó Marcell zongoraművész hangversenye

szeptember 23. Illés Adrienn csembalóművész és Kriesch Barbara hárfaművész hangversenye

szeptember 30. Kodály Zoltán emlékére az Ars Nova Sacre Énekegyüttesés Sirák Péter orgonaművész hangversenye

A hangversenyekre a belépés díjtalan!

 

Emeljük fel közösen a szívünket - 10. alkalommal