Ugrás a tartalomra

Emléktábla avatás és borverseny dr. Gazdag László tiszteletére

2015. május 15. péntek
A Soós István Borászati Szakképző Iskola 2011. óta emlékezik egykori igazgatójára
Emléktábla avatás és borverseny dr. Gazdag László tiszteletére

Május 15-én dr. Gazdag Lászlóra, Budafok-Tétény díszpolgárára, borászati szaktekintélyre, a Promontorium Borlovagrend hajdani nagymesterére emlékeztek a kerületben.  A Soós István Borászati Szakképző Iskola 2011. óta rendez emlékversenyt egykori igazgatójának tiszteletére, melyen a szakmai képzésben résztvevő iskolák tanulói indulhatnak vizsgaboraikkal, valamint tudományos diákköri dolgozataikkal. A borok versenyére az ország bármely pontjáról lehetett nevezni. Az idei évben lehetőséget kaptak a szakképző iskola társiskolái is a bemutatkozásra.

A program dr. Gazdag László emléktáblájának felavatásával kezdődött reggel 9.30-tól a Tangazdaságban, ahol Földesi Gyula, az intézmény igazgatója mutatta be volt kollégája életútját, munkásságát. Ezután kezdődött a borverseny, valamint a TDK előadások a Városháza Házasságkötő termében: többek között megtudhattuk milyen hatása volt az időjárásnak a 2014-es évjáratra, megismerkedhettünk a Balatonboglári borvidék és a Garamvári Szőlőbirtok sajátosságaival, a likőrök és sajtok világával, de volt szó a pálinkafőzésről, a borhibákról és borbetegségekről is. Németh Zoltán alpolgármester, mint a zsűri egyik tagja kiemelte: "A versenyre a diákok jól felkészülten érkeztek, színvonalas előadásokat hallhattunk."

"Mennyiségi és minőségi szempontból is évről-évre egyre jobb, izgalmasabb a verseny."- tette hozzá egy másik zsűritag, Szonda Ferencné Gazdag Ágnes, a Pesti Barnabás Szakképző Iskola tanára.

Az emléknap eredményhirdetéssel, majd közös ebéddel zárult a Tangazdaságban.