Ugrás a tartalomra

Erdélyben jártak a hugonnais diákok

2015. május 18. hétfő
A Határtalanul! program keretében
Erdélyben jártak a hugonnais diákok

A Határtalanul! pályázat keretén belül nyerte meg a Hugonnai Vilma Általános Iskola azt az erdélyi kirándulást, melyre nagy lelkesedéssel készültek a diákok. Az előkészítő projekt napjára a gyerekek alaposan felkészültek az állomások történetéből kiselőadással, képekkel, PPT vetítéssel. A következőkben egy diák beszámolóját olvashatjuk az osztálykirándulásról.

2015. május 12-én, kedden hajnali négy órakor indultunk Erdélybe. Nagyváradon Ady Endrére, Kolozsváron Mátyás királyra emlékeztünk, s Marosvásárhelyen meglátogattuk a Teleki-könyvtárat. Késő estére érkeztünk meg Zetelekára, a szálláshelyünkre. Mivel nagyon elfáradtak voltunk ezért, csak az esti fürdőre és a kényelmes ágyra volt szükségük. Másnap a kiadós és nagyon finom reggeli után Korondon Páll Antal családjának fazekasműhelyét látogattuk meg. Megcsodáltuk, hogy Róza asszony milyen boszorkányos gyorsasággal varázsolja az ősi mintákat a cserepekre. Jártunk a parajdi sóbányában és körbesétáltuk Szovátán a Medve-tó partját. Nem maradhatott ki Szejkefürdő és Orbán Balázs síremléke sem. A nap befejezéseként Székelyudvarhelyen nézelődtünk. Harmadnap került sor Farkaslakán a Tamási Áron Általános Iskola meglátogatására, ahová vittünk adományokat – melyeket mi magunk gyűjtöttünk össze – s az igazgatóhelyettes asszony üdvözlő és tájékoztató szavai után a hetedikesek osztályában töltöttünk el egy órát. A közös játék, melyet Csilla néni vezetett, sok vicces helyzet forrása volt. A hasonló érdeklődési körű gyerekek hamar feloldódtak és megtalálták a közös hangot. Tamási Áron szülőháza megtekintése és síremléke megkoszorúzása után Csíksomlyóra mentünk. Az elég sűrű eső sem gátolt meg bennünket abban, hogy a templom-járás után felmásszunk az oltárhoz és a kis templomhoz. Kicsit sárosan, ázottan, de jókedvűen érkeztünk vissza Zetelekára, ahol ismét rengeteg finomság és a kedves házigazdák vártak bennünket vacsorára. Az utolsó napon először Gyulafehérvárra utaztunk. Nagy szerencsénk volt, mert éppen a díszes katonai őrségváltásra érkeztünk. A várbeli séta, a legszebb templomok megtekintése után indultunk Dévára, az árvaházba. Ide is vittünk adományokat. Meghallgattuk az intézmény történetét bemutató előadást, majd utána személyesen is találkoztunk és beszélgettünk az ott élő gyerekekkel. Május 15-én éjjel érkeztünk haza az iskola elé. Nagyon fáradtan, de rengeteg új élménnyel tértünk haza. Sok újat, szépet, érdekeset láttunk, rengeteg ismerettel gazdagodtunk. A társaság tagjai ez alatt a négy nap alatt még jobban összekovácsolódtak, újabb barátságok alakultak ki, s a régebbiek elmélyültek. A programot lezáró élménybeszámoló projekt nap keretén belül képek segítségével elevenítettük fel újra a kirándulás főbb állomásait. Az erdélyi ízek felidézéseként juhtúrós puliszkát, padlizsánkrémet, azaz vinetát és csöröge-fánkot készítünk. A projekt zárásaként erdélyi táncot is megtanultunk, amit be is mutattunk tanárainknak.

Viszkocsil Dóra