Ugrás a tartalomra

Érintkezésmentes Adománypont nyílt a Budafoki Szomszédok Piacán

2020. december 01. kedd
Budafok-Tétény önkormányzata és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásának köszönhetően egyedülálló adományozási lehetőség nyílt a Budafoki Piacon. A Segélyszervezet által kihelyezett terminálon keresztül, pénzadomány átutalásával bárki biztonságosan segítheti rászoruló embertársait.
Érintkezésmentes Adománypont nyílt a Budafoki Szomszédok Piacán

Az Adománypont átadásán Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere kiemelte, hogy egy erős közösséget az jellemez leginkább, ahogyan bánik az elesettjeivel. Budafok-Tétény egy erős közösség, ahol három nagyon erős lábon áll a szociális hálózat. - mondta.  Az önkormányzat intézményrendszere szavatolja a biztonságot, a civil szervezetek érzelmi segítséget nyújtanak és rugalmasan alkalmazkodnak az egyéni igényekhez, míg az egyházak és a hozzá kapcsolódó szervezetek táplálják a reményt és a hitet, hogy a közösség segítségével ki tudjanak törni a rászorulók a nehéz élethelyzetükből. Mindemellett, hogy mindegyik szervezet a segítségnyújtás valamennyi formájával támogatja a szükségben élőket, ezen három pillér összefogásával működhet jól szociális hálózatunk. - tette hozzá.  A polgármester kitért az önkormányzati segítségnyújtás területeire, amely során a gyermekektől kezdve, a betegeken keresztül az idősekig bezárólag valamennyi rászorulónak igyekszik személyre szabott megoldásokat kínálni. A járványhelyzet, mint mondta innovatív megoldásokat kíván az önkormányzattól, ilyen a most megnyílt érintkezésmentes Adománypont is.

A pandémia komoly nehézséget okoz a bajbajutottaknak, de a nekik segítő kezet nyújtó csoportoknak is. Idén nincs esély az adakozásra az eddig megszokott helyszíneken, a leglátogatottabb adventi vásárok forgatagában, ezért is jelentett külön örömet a segélyszervezet közösségének, amikor Budafok-Tétény elöljárói felajánlották, hogy a biztonsági szabályok betartásával adománypontot hozhatnak létre központjuk helyszínén, Budafokon.- fogalmazott Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, idén indították útjára a 25. Országos adventi pénzadománygyűjtést. A klasszikus Adománypont, amely minden évben a Bazilika előtt várja az adakozni kívánókat, a járványügyi helyzet miatt nem működhet, ezért különösen örülnek a budafoki lehetőségnek. Az érintkezésmentes adományterminálon keresztül egy ötszáz forintnál nem kisebb, tetszőleges összeget lehet adományozni bankkártyával, és az Ökumenikus Segélyszervezet – ahogy minden évben, úgy most is – az önkéntesek által készített mézeskalácsszívvel köszöni meg a támogatást – emelte ki Gáncs Kristóf. A Segélyszervezet az emblematikus szeretet.éhség. mézeskalácsszívről ismert kampányuk keretében várják az adományokat. Az összefogáshoz természetesen nemcsak Budafokról, hanem az egész országból könnyen lehet csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, vagy bankkártyás adományozással a www.segelyszervezet.hu oldalon. 

Érintkezésmentes Adománypont nyílt a Budafoki Szomszédok Piacán

Fotó: Horváth Tamás