Hírek

Ez történt az áprilisi testületi ülésen
A képviselőtestület tagjai április 26-án gyűltek össze a Városháza Dísztermében, hogy döntsenek a kerületet érintő aktuális kérdésekről. Köszöntötték a hónap művészét, az állami kitüntetésben részesült Dr. Szabó Miklóst és Nagy Pétert, valamint méltatták a leköszönő országgyűlési képviselőt, Szabolcs Attilát.
2018-05-02

Köszöntötték a hónap művészét, amely címet rendhagyó módon ehónapban egy intézmény kapta — a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, amely a közelmúltban a Magyar Örökség-díjat is átvehette. Az intézmény képviseletében Arató László igazgató vette át az elismerést. 

Karsay Ferenc polgármester gratulált Nagy Péternek, a Budafoki Református Egyházközség lelkipásztorának, aki márciusban Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, valamint a kerületünkben élő Dr. Szabó Miklósnak, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinika újszülött intenzív osztályának vezetőjének, akit Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismertek el március 15-én.

A rendvédelemben és a mentésben dolgozók védőszentjei – azaz Szent György, Szent Flórián és Szent Kamill - napja alkalmából áldozatos munkájukért, elöljáróik javaslatára önkormányzati jutalmat adtak át a mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrség kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársai számára.

A testület megköszönte munkáját a választókerület leköszönő országgyűlési képviselőjének, Szabolcs Attilának, aki 2014-2018-ig képviselte Dél-Budát a Parlamentben, korábban pedig három cikluson keresztül polgármesterként szolgálta a budafok-tétényieket.

A testület elfogadta a Dél-Budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. előző évről szóló beszámolóját és a 2018-ra vonatkozó üzleti tervét. Emellett döntöttek arról is, hogy a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelő felújítása miatti kapacitáscsökkenést és bevételkiesést 19 millió forint önkormányzati támogatással kompenzálják. Ezen felül, szintén önkormányzati támogatásnak köszönhetően hamarosan egy új hallásvizsgáló kabin is segíti majd a szakrendeléseket.

Elfogadták az idén 25. születésnapját ünneplő Budafoki Dohnányi Zenekar 2017-es beszámolóját, valamint az ezévre vonatkozó üzleti tervét. A zenekar eszerint továbbra is fontosnak tartja a kortárs magyar zene megszólaltatását, a fiatalok zenei nevelését és a kerület kulturális életében való aktív részvételt.

Budafok-Tétényben fontos a sportolók támogatása, ezért a képviselők idén is döntöttek a Vitéz Pokorny Endre sport ösztöndíj pályázat kiírásáról, melynek célja a fiatal sportolók felkészülésének és versenyzésének segítése.  A felhívást május 15-ig teszik közzé a www.budafokteteny.hu honlapon.

A Campona bevásárlóközpont alapterület-növelésre és nagyarányú korszerűsítésre készül. A Kerületi Építési Szabályzat közeljövőben történő módosítása érdekében a beruházóval településrendezési szerződés megkötését hagyta jóvá a képviselő-testület. A telek nagyobb beépítéséért cserébe a Campona hozzájárul kerületen belüli zöldfelület és a játszóterek megújításához. A bevásárlóközpont közvetlen környezete pedig a felújítással egybekötve újulhat meg intenzív zöldfelületekkel, padokkal és térburkolattal, magán a bevásárlóközpont épületén pedig zöldtetőt vagy zöld homlokzat kialakítását tervezik.

A testület jóváhagyta a Budapest XXII. kerület 30-as számú vasútvonal északi határa, Érd, Diósd, Törökbálint, Budaörs és a XI. kerület közigazgatási határa által határolt területre vonatkozó új kerületi építési szabályzatot. A szabályzatról szóló rendelet itt érhető el.

A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és a részletes napirendek itt érhetők el.

Fotó: Kocsis Zoltán

Kapcsolódó képgaléria: