Hírek

Fáklyás menet az Ignácokért immár második alkalommal
Idén is nagy létszámmal rendezték meg a Szelmann Ignác, kerületi vendéglős nevét őrző emléksétát február 7-én. A menet a Nagytétényi úti Szelmann Háztól indult.
2016-02-12

Az érdeklődők fáklyákkal, mécsesekkel és gyertyákkal sétálva emlékezhettek meg a neves Ignácokért, akik sokat tettek kerületünkért, országunkért és a világért. A útvonal a Nagytétényi úttól indult, keresztül az Angeli, Zambelli Lajos és Szentháromság utcán a Szentháromság térig, majd vissza a Nagytétényi útra a Szelmann Ház elé. A fél órás séta után egy rövid megemlékezés következett, amelyet Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke nyitott meg. Megemlékeztek a tavalyi, első Ignác nap ünnepeltjeiről is: Semmelweis Ignác az anyák megmentője, Oraschek Ignác a neves építész, Sauer Ignác orvos, a kopogtatás és hallgatózás magyarországi honosítója, Fáy Ignác nagytétényi patikus, Felsenfeld Ignác pecsétkészítő, Sztrasznov Ignác a szélhámos, Goldziher Ignác világutazó, Alpár Ignác, a Vajdahunyad várának híres tervezője, Pivár Ignác, akihez a beszélő siketnémák nyelvtanítása fűződik, Szendrey Ignác, Szendrey Júlia édesapja, Martinovics Ignác kémikus, Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész, az iriszdiagnosztikában világelső Péczely Ignác és Matsek Ignác a világhírű térképész és geográfus.

Ezúttal Kovacsics Eta, a Nyugdíjas Kör vezetője, valamint Kopasz Sándor, a Baross Gábor Általános Iskola dolgozója mutatta be az idei év ünnepelt Ignácait, akiknek szintén nagy dolgokat köszönhet a társadalom. Megemlékeztek Török Ignác, egykori hadmérnökről, aki az aradi vértanúk egyike, Zimmerman Ignácról, akit 1896-ban képviselőnek választottak, Layolai Szent Ignácról, a Jezsuita rend alapítójáról, Gábor Ignác pedagógusról, nevelési reformerről, a vándor diák egyesület megalapítójáról, Ujvári Ignác hegedűművészről, Udvardi Ignác festőművészről, Amsel Ignác legendás sportolóról, a magyar labdarúgás karakteres egyéniségéről, Kurländer Ignácról, a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézet egykori igazgatójáról, Lenhossék Ignác egyetemi tanárról, akinek a nevéhez köthető a himlőoltás és akinek dédunokája Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas feltaláló. Az érdeklődők hallhattak pár szót Kolisch Ignácról, aki 1867-68-ban a világ legjelentősebb sakkjátékosa volt, a dolgos kezű Pióker Ignác kiváló esztergályosról, aki a szocialista munkaversenyben 1470%-os teljesítményével országos csúcsot ért el. Megemlékeztek még Acsádi Ignácról, akit az újságírás és a szépirodalom világa vonzott, valamint Balla Ignácról, aki a haditengerészetnél teljesített szolgálatot, illetve sok kitűnő műfordítást is az ő nevéhez köthetünk.

A történelmi visszatekintés után kezdődött a batyus parti, melyen rengeteg finom sütemény társaságában kellemes hangulatú baráti beszélgetések alakultak ki, valamint az érdeklődők megtekinthették Szelmann Ignác, kerületi kocsmárosról szóló kamarakiállítást is.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2016/02/15/ignac-napi-faklyas-kormenet-nagytetenyben/

Kapcsolódó képgaléria: