Ugrás a tartalomra

Ferencziék és a Dűvő

2017. november 15. szerda
Aranyidők „aranyos” zenészei az Arany-évfordulón
Ferencziék és a Dűvő

Ferencziék és a Dűvő

Arany 200, Aranyidők és Aranyünnep – olvashattuk a plakátokon a Klauzál Ház november 5-i programjáról. S mindehhez még Rackajam is járt, Ferenczi György vezetésével. Arany János születésének 200. évfordulóján a szereplők minden megtettek, hogy mindenki jól érezze magát.

Ferenczi György közismert a blues és a soul szeretetéről, szájharmonikával, hegedűvel járta a vidéket és a világot. Most is sokat utazik és a népzenét (is) népszerűsíti.

– Melyik műfaj áll önhöz a legközelebb? – kérdeztük az örökvidám zenésztől még a koncert előtt.

– Nem tudok választani, mert mindegyiket egyformán szeretem. Gyakran ötvözöm ezeket a műfajokat, így még jobban ki tudom élni magam bennük.

– Honnan jött a Rackajam név?

– A rackajuh közismert idehaza, a jam szó pedig itt nem az édes „dzsemet” jelenti, hanem örömzenét, amit külföldön is értenek. Sokat járunk határokon, óceánokon túl – például Amerikában –, és ott nagyon szeretik a zenénket és a nevünket is. Tizennégy éve alakult a zenekarunk, és tizenegy éve ebben a formában játszunk.

– Egy időben Petőfi-versekkel járták az országot. Ezentúl Arany-versekkel fogják?

– Nagyon szeretem Arany Jánost, régi nagy tervem, hogy megzenésítem a Toldit, de sajnos még nem jött össze. Gyerekkorom óta hallgatom rendszeresen Básti Lajos tolmácsolásában, még a telefonomban is benne van. Egy jó dramaturgiával kedvem lenne színpadra vinni, úgy érzem, jól is állna nekünk. Arany Jánosról sokan nem is tudják, hogy kitűnő muzsikus is volt, jól gitározott, zongorázott, és nemcsak gyűjtött, de írt is zenét. Egyébként a dallamos verseire nagyon könnyű volna zenét írni.

– Milyen a kapcsolata a Dűvő zenekarral, amellyel most is együtt léptek fel?

– Nagyon jó, hiszen Nagy Zsolt régi barátom, sokat tanultam tőle. Például hozzá jártam két évig brácsát tanulni, és azóta is rendszeresen megfordulok a táboraiban. Többször pedig együtt muzsikálunk.

– Igen sok lemeze jelent meg eddig, készül újabb?

– Szinte minden évben kiadunk egyet. E hónapban pedig Pál István „Szalonnával” készítünk új lemezt, különleges hangzású lesz, Amerikából hozunk hozzá egy neves hangmérnököt. Nemrég felvettünk vele odakint egy hanghordozót, és olyan jól sikerült, hogy úgy gondoltuk, idehaza is vele csináljuk. Nagy örömömre sikerült elcsábítanunk. (Temesi László)