Ugrás a tartalomra

Görög hangulat az augusztusi pincejáraton

2018. augusztus 07. kedd
Az augusztus első szombatján tartott Budafoki Pincejárat a mediterrán görög hangulatot hozta el Budafok-Tétény életébe.
Görög hangulat az augusztusi pincejáraton

Ahogy az már hagyományosnak mondható, a Pincejárat minden hónapra változatos tematikával készül a borkedvelők számára.

Az augusztusi járat a mediterrán hangulatú, görög kultúra köré szerveződött. A borok és pezsgők mellett szinte mindegyik helyszínen élőzene és gasztronómiai bemutató várta a helyi, és az ideutazó érdeklődőket.

A Törley Pezsgőmanufaktúrában a Triandafylla Görög Néptánc Egyesület tartott táncházat, ahol a pezsgőkóstolás mellett az egyesülettel közösen lehetett megtanulni a hagyományos görög néptánc lépéseit.

Aki a táncban kimelegedett, annak lehetősége volt a Törley pincéjében hűsölni, a Lőrik Tamás által vezetett pinceséta keretén belül, ahol megismerhették a pezsgőkészítés technikáit is.

A Seybold-Garab Pincészet is pincesétával, borkóstolóval és gasztronómiai élményekkel várta a borkedvelőket. Innen indult a nagysikerű helytörténeti séta is, melyen Budafok-Tétény díszpolgára, Garbóci László helytörténész vezette végig az érdeklődőket a gesztenyesorok közötti, macskaköves úton vezető sétán. 

A Barlanglakás Emlékmúzeum az önkormányzat stratégiai partnere, a Brucker Sütő- és Cukrászipari Kft. által felajánlott friss pogácsával, és a Katona Borház boraival várta az érkezőket. Az óránként induló tárlatvezetésen megismerhették a barlanglakások kialakulásának folyamatát, a barlanglakók mindennapi életét, valamint Karakas Zoltán dudazene-előadását is élvezhették a résztvevők.

A Magdolna Borklubban a romantikus kerthelyiségben  és a  hűvös borospincében is élvezhettük a három tételes borkóstolót és a görögös falatokat a Pastempos együttes koncertje közben.

A Lics Pincészetben Porto Greco, Stefanidu Mónika és Radics László, a Katona Borházban a Fanari együttes, a Várszegi Pincészetben pedig a Balkán duó tartott görög zenei koncertet.

Görög hangulat az augusztusi pincejáraton

A Záborszky Pincébe is rengeteg érdeklődő érkezett, akiket Révész József mesterszakács invitált egy történelmi gasztro sétára. Az ismeretszerzés mellett, egy több tételes receptlistára is szert tehettek a vendégek, akiknek a séta végén étel-és italkóstolásra is volt lehetőségük.

Görög fogásokkal és nagysikerű kvízjátékkal várta a Pincejárat résztvevőit a Borköltők Társasága Étterem, ahol a menüben görög tzatziki saláta, roston sült csirkemell, paradicsomos padlizsán, görögsaláta és frissen készült fokhagymás pita szerepelt.

A Vasmacska Terasz, a Promontor Kertvendéglő és az Istvántanya Vendéglő most is 10%-os kedvezménnyel várta a Pincejárat jeggyel rendelkezőket.

Szeptember első szombatja különleges alkalom lesz, ekkor az évente megrendezésre kerülő Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál keretén belül nyitnak ki a pincék.

A hagyományos Pincejárat októberben folytatódik, ahol már megszokottan egy újabb izgalmas tematikával készülnek a résztvevők számára, ami ezúttal a bolgár kultúra köré fog szerveződni.