Ugrás a tartalomra

Hálás színnel Kokas Klárának

2018. április 27. péntek
Rendhagyó kiállítás nyílt a legendás pedagógus születésnapja alkalmából a Klauzál Házban
Hálás színnel Kokas Klárának

A Pállay József festőművész festményeiből és a rózsakerti „kokasosok” alkotásaiból álló képzőművészeti anyag együttes bemutatása újszerű és kivételes. A zenepedagógus és zenepszichológus Kodály-tanítvány, Kokas Klára fél évszázaddal ezelőtt fogott bele a komplex művészeti program kísérletébe, amelyet az évek folyamán sajátos és egyedi eszközökkel színesített. Módszerét kerületünkben először hat évvel ezelőtt a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola első évfolyamán alkalmazták, és attól kezdve Németh Anikó vezetésével folyamatos az iskolában a tanrendbe épített, szabad és összetett alkotást fejlesztő zenei képzés.

Az itt tanuló gyerekek heti egy foglalkozáson énekelnek, zenét hallgatnak, csoportosan vagy egyénileg táncolnak, illetve képzőművészeti alkotómunkába merülnek. Az órák végén bemutatják egymásnak a táncszólókat, és együtt megnézik a Pállay József szakmai segítsége mellett elkészült képeket.

A kiállításon Karsay Ferenc mondott köszöntőt. A polgármester, aki maga is foglalkozik gyermekek oktatásával, kiemelte: a pedagógus számára fontos, hogy minden tanítványában fellelje a tehetséget, megtalálja és erősítse a gyermekekben azt a területet, amelyben a legügyesebbnek mutatkoznak, és ebben Kokas Klára módszere is segítséget nyújthat.

A tárlatot megnyitó Tóth Teréz oktatáskutató, tanár kiemelte a tanévet lezáró, ötnapos családi táborozások jelentőségét, ahol az átélt zenei élmények hatására a gyerekek, szülők és pedagógusok együtt hoznak létre képzőművészeti alkotásokat.

A megnyitón Németh Anikó előadásában olyan zongoradarabok, zenei részletek hangzottak el, amelyek a foglalkozásokon is felcsendülnek, a népviseletbe öltözött, kokasos kislányok, Arany Zsófia (3.c) és Megyeri-Kiss Anna (2.c) pedig népdalcsokorral lepte meg a Hálás színnel Kokas Klárának címmel megrendezett tárlat résztvevőit.

A május 10-ig látogatható kiállítás Kokas Klára előtti tisztelgés, de egyben köszönetnyilvánítás is a református iskolának, a Kokas-tanítóknak, a Kokas-osztályba járó gyermekeknek és szüleiknek.

(Tamás Angéla)