Ugrás a tartalomra

Halottak napja 2015

2015. október 07. szerda
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a két leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit.
Halottak napja 2015

2015-ben az eseményen Fehér Anna szaval verseket, Varga Miklós énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti le.

Három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára az emlékezőket.

Idén a két említett temető bejáratát belülről az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg a Budapesti Temetkezési Intézet.

 

A megemlékezések helyszínei és időpontjai:

Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 31-én 17:30 órakor.

Farkasréti temető november 1-jén 17:30 órakor.

 

(Az idei évben a Fiumei úti Sírkertben a megemlékezés a hétköznap munkanapi időpont miatt nem kerül megtartásra.)

 

2015-ben a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek:

Október 30. (péntek), október 31. (szombat), november 1. (vasárnap).

 

Temetési rend és ügyelet

Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 29-től november 2-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben október 31. és november 1-jén ügyeletet tartunk, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.

 

Temetők nyitva tartása

A temetők október 30-tól november 2-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva. Az Újköztemető október 23-án is 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. November 3-tól visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.

 

Kisbuszok

A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 23-án 16.00 óráig egy, október 31-től november 2-ig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést.

Fiumei úti sírkertben október 31-én és november 1-jén segíti a közlekedést mikrobusz. Igénybevétele ingyenes.

A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek.

 

Gépjárműforgalom

Október 30-tól november 1-ig a temetőkbe TILOS a gépjármű behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedjük a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 30-tól, november 1-ig beengedheti a temetőbe a gyalogosforgalom függvényében.

A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatóinkat arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket!

Fentiek alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető, ahol nincs lehetőség a gépjárműforgalomra.

Az Újköztemetőben október 23-án, valamint október 31-én nyitástól november 2-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.

A Farkasréti, Erzsébeti, Óbudai temetőben november 2.-án temető nyitástól zárásig ingyenes a gépkocsi behajtás.

Biztonság

A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítunk, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát október 31-én és november 1-jén, mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.

 

Halottak napi megemlékezések további helyszínei:

Angeli úti temető:                                     november 1-jén        15.00 órakor

Cinkotai temető                                         november 1-jén        14.00 órakor

                                                                                                   15.00 órakor

Rákospalotai temető:                                 november 1-jén        13.00 órakor

Tamás utcai temető                                   november 1-jén        10.00 órakor

Csepeli temető                                           november 1-jén        16.00 órakor

                                                                  november 2-án         16.00 órakor

Óbudai temető                                          november 1-jén        10.00 órakor

                                                                  November 2-án        10.00 órakor

Megyeri temető                                         november 1-jén        17.00 órakor

Pestlőrinci temető                                      november 1-jén        15.00 órakor