Ugrás a tartalomra

Haraszti Gábor kenusra emlékeztek

2016. május 02. hétfő
A kiváló sportoló felesége szerint a kenubajnok „a világ legrendesebb édesapja és társa is volt”
Haraszti Gábor kenusra emlékeztek

Fiatalon, 38 évesen hunyt el Haraszti Gábor igen tehetséges kenus, aki Európa és a világ élvonalába tartozott a kajak-kenu sportágban. Éppen harminc éve hagyta itt családját, szeretteit és barátait. Az évforduló alkalmából a kiváló sportemberről a budafoki temetőben emlékeztek meg.

A sírkövön ez áll: Haraszti Gábor (1948–1986). A kiváló kenus rokonai, tisztelői, barátai és sporttársai állták körbe a sírt a múlt hét közepén, többek között egykori edzője, Dávid Géza és a kenuslegenda, Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, olimpiai érmes.

Dávid Géza röviden ismertette a fiatalon elhunyt Haraszti Gábor életútját, amelynek kiemelkedő állomásai voltak: ifjúsági Európa-bajnokság első helyezése 1967-ben, a tamperei világbajnokság 3. és a mexikóvárosi 2. helye 1973-ban, illetve 1974-ben. Az ötszáz méteres táv volt a fő száma, többnyire Kékesi Nádorral és Budai Tamással érte el párosban a sikereit, de Becker Lászlóval 1963-ban lett első a magyar bajnokságon. Wichmann Tamás arról beszélt, hogy bár vetélytársak is voltak, inkább a barátság volt a jellemző köztük:
 – Tizennégy éves kora óta ismertem Gábort és jó barátok lettünk, még az esküvőjén is ott voltam – mesélte. – Visszafogott volt, de rendkívül céltudatos. Unokabátyjával pedig együtt dolgoztam szakácsként a Citadellában. Öt évig én is itt éltem Budafokon, a Kertész utcában, akkoriban még többször találkoztunk.

Haraszti Gábor felesége, Anikó csak ennyit mondott szomorúan:

 – Két gyermeket hagyott itt a világ legjobb apukája és társa. A halála előtti éjszakán még együtt buliztunk, pótszilvesztereztünk a lakásunkban, nagyon vidám volt, semmi nem utalta arra, hogy hamarosan bekövetkezik a tragédia. Azóta már két unokája született…

A megemlékezés után a kis csoport átment ifjú Kovács Ferenc (1959–2010) kenus sírjához is, ahol szintén felelevenítették a sikeres kenus pályáját, aki a legnagyobb sikerét 1977-ben érte el, amikor ifjúsági Európa-bajnok lett 500 méteres távon. Őt is a szíve vitte el, fiatalon… (temesi)