Ugrás a tartalomra

Húsvéti készülődés idősekkel

2019. április 29. hétfő
Szépkorúak és óvodások készítettek ajándékokat
Húsvéti készülődés idősekkel

Óvodások és szépkorúak együtt készítettek húsvéti ajándékokat április 17-én a Nagytétényi Idősek Klubjában. A Rózsakerti Baptista Pillangó Óvodából érkezett gyerekek már nem először jártak az otthonos hangulatú klubhelyiségben.

A klubtagok napokkal a gyerekek érkezése előtt elkezdtek készülődni a találkozásra. Többen is részt vettek egy rövid kis mese megtanulásában, hogy ezzel ajándékozzák meg a kicsiket. Devecsery László Ki segít a nyuszinak? című írását adták elő az idősek, ami nagyon tetszett az óvodásoknak. A vidám, de egyben tanulságos történet után vendégül látták a gyerekeket a klubtagok, majd kezdetét vette a kézműves-foglalkozás. „Annak idején azért hoztuk létre ezt a generációk találkozója elnevezésű programunkat, hogy a két korosztály ismerje meg egymást, tanuljanak egymástól” – mondta Kiss Andrea, a Szociális Szolgálat vezetője. A nagyobb ünnepekhez kapcsolódóan rendszeresen látogatnak el óvodások a klubokba és lepik meg egymást valamilyen műsorral. A találkozó ideje alatt érezhető volt az a szeretet és odafigyelés, amit a gyerekek és az idősek egymás iránt éreztek és adtak.

A közel egyórás alkotás alatt készült húsvéti ajtódísz, amire színes papírtojásokat ragasztottak a gyerekek. Nagy sikert aratott az idősek körében az ételfestékkel és borotvahabbal festett húsvéti tojás elkészítése. Az óvodapedagógusok ötlettára végtelen, így az ünnepi képeslap is rendhagyó volt. Színes papírcsíkokat ragasztottak össze az alkotók, és ebből formálódott ki a tojás képe a lap elején. Az összes elkészült remekművet a gyerekek az időseknek ajándékozták, így ez az ünnep végéig a klub helyiségeit fogja díszíteni.

(Viszkocsil Dóra)