Ugrás a tartalomra

Húszéves a Pravo zenekar

2018. augusztus 13. hétfő
Bolgár népzene várnai vendégeink tiszteletére a budafoki pezsgő- és borfesztiválon
Húszéves a Pravo zenekar

Húszéves a Pravo zenekarTavaly ünnepelte huszadik születésnapját a Pravo zenekar. A balkáni, azon belül is elsősorban bolgár és makedón zenét játszó együttest szeptember 2-án délután fél öttől hallhatjuk a Piactéren a borfesztivál alkalmából. A profi zenészekből álló csapatról az egyik alapítótaggal, Gera Attilával beszélgettünk.

– A Zeneakadémián klarinét szakon diplomázott, végigjárta a klasszikus zenei világot, mégis közel két évtizede a Magyar Állami Népi Együttes klarinétosa, Magyarország egyik legismertebb népzenei zenekarának (Pál István „Szalonna” és bandája) fúvós szólistája és a Pravo zenekar alapító tagja, zenésze. Miért pártolt át a népzenéhez? 
– Nagyon szeretem. Békéscsabán, ahol születtem és általános iskolába jártam, a Balassi Néptáncegyüttesben táncoltam. 
A félig szerb származású Boros Csillával ott alapítottuk meg a Pravo együttest. Érettségi után ugyan szétszéledtünk, de a zenekart rövid időn belül újraélesztettük „poraiból”. A zenekar folyamatosan bővült repertoárban, a hangszerek, valamint a taglétszám tekintetében, de a békéscsabai élményeknek köszönhetően továbbra is balkáni népzenét játszottunk.
– Miért a bolgár népzenére esett a választás?
– A balkáni zene rengeteg nép rengeteg zenéjét foglalja magába, így amikor Budapesten egymásra találtunk a Jantra Bolgár Néptáncegyüttessel, a bolgár és az ahhoz szorosan kapcsolódó makedón zene lett a specialitásunk. Az együttes táncosai már több mint húsz éve ápolják nálunk saját kultúrájukat, hozzájuk csatlakoztunk. 
– Mikor és hol hallhatjuk a zenekart?
– Tavaly kemény évünk volt, sokat játszottunk fesztiválokon is, így többek között a Duna Karneválon és a RaM Colosseumban, ahol októberben nagy koncerttel ünnepeltük meg a születésnapunkat. Idén kevesebb ilyen jellegű fellépést vállaltunk, mert alapvetően az a célunk, hogy zenénkkel a magyarországi bolgár kisebbség igényeit ki tudjuk szolgálni. A bolgárok életében, akár a hazájuk területén élnek, akár határaikon túl, a mai napig fontos szerepet tölt be a népzene és a néptánc. Az itt élő bolgárok rendezvényein és ünnepein a Pravo zenekar biztosítja a muzsikát, hogy ezekre az eseményekre ne kelljen vendégegyüttest hívni Bulgáriából.
(Tamás Angéla)