Hírek

Idén is lesz Kerület Napja
2019-ben harmadik alkalommal rendezik meg a Kerület Napját, melyen versenyekkel, gyerek- és sportprogramokkal, borkóstolóval, koncertekkel és új helyszínekkel várják az érdeklődőket.
2019-04-11

A Kerület Napját Budafok-Tétény önkormányzata, a kerület első polgármestere, Záborszky Nándor tiszteletére hozta létre, így minden évben az ő születésnapján, június 21-én rendezik meg.

Tavaly második alkalommal, hat budafok-tétényi helyszínen szerveztek programokat kicsik és nagyok számára. Uszodai programokon, geocachingen, koncerteken vehettek részt a látogatók, de volt helytörténeti séta, a vállalkozókedvűek pedig megküzdhettek a Kerület Erős Embere címért is. A Városház téren az önkormányzat anyagi támogatásával köthetett házasságot a Kerület Párja címet elnyerő két ifjú pár, a Klauzál Házban pedig díjakat adtak át azoknak, akik életükkel és munkásságukkal kiemelkedőt alkotnak Budafok-Tétényben.

2019-ben ismét lesz Kerület Napja. A már ismert programok mellett új szórakozási pontok is bekapcsolódnak az eseménybe. Új helyszín lesz a Városház tér előtti park, ahol a Pincejáratban résztvevő pincészetek borait ismerhetjük és kóstolhatjuk meg. Bemutatkozik a Hosszúréti-patak és a Duna folyama által határolt Hajó utcai sportközpont is, ahova a sportolni vágyókat, első sorban a labdajátékok kedvelőit várják. A Duna-parti sétányon lesznek a focihoz, kézi- és kosárlabdához kapcsolódó játékok, aki pedig még nem találkozott a teqball játékkal, annak most lehetősége lesz kipróbálni.  Ahogyan az előző években, úgy idén is színpadra lép a Madarak Zenekar, és házibulis-slágerekkel szórakoztatja a közönséget a Piactéren.

Az idei Kerület Napja régi és új programokkal vár minden látogatót június 21-én.

Ünnepeljünk együtt!

 

További információ: http://bornegyed.hu/a-kerulet-napja

Fotó: Kocsis Zoltán