Ugrás a tartalomra

Ignác-napi emlékséta

2017. február 06. hétfő
Harmadik alkalommal rendezte meg a Nagytétényi Polgári Kör az Igánc-napi fáklyás sétáját, mely február 5-én a Szelmann Háztól indult. Az érdeklődők fáklyákkal, mécsesekkel a kezükben sétáltak végig Nagytétény utcáin és álltak meg egy-egy épület előtt.
Ignác-napi emlékséta

László Éva a kör elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Szepesfalvy Anna alpolgármestert is, majd a séta előtt mindenkit megkínáltak sós kiflivel. "Az idősebb generáció még emlékszik, hogy a Szelmann-féle vendéglőben minden reggel a Grósz-féle pékségből ingyen volt a sós kifli, amit egy pohár sör vagy pálinka kíséretében fogyasztottak el a korán kelők, megbeszélve az aznap várható eseményeket" - mondta László Éva. Az emléksétán Kludák Erzsébet a Helytörténeti Kör vezetője mesélt a tétényi utcák, házak nevezetességeiről. Pajorné Puskás Györgyi a Nagytétényi Polgári Kör egyik tagja, azért találta ki ezt a programot, hogy a tétényiek méltó képen tudjanak megemlékezni Szelmann Ignác vendéglősről. A kiindulási pontra visszaérve a házban felköszöntötték Kuzsel Ignácot, majd Kopasz Sándor bordalt szavalt, melynek a refrénjét a Nagytétényi Dalkör tagjai énekelték. Akinek kedve volt egy 13+1 kérdésből álló Totót is kitölthetett, majd az eredményhirdetés után kezdetét vette a batyus parti.