Ugrás a tartalomra

„Inspiráló volt a Nádasdyban tanulni”

2017. május 07. vasárnap
Szabó Marcell zongoraművész mentorának tartja Batke Mártát, gyermekkora zongoratanárnőjét
„Inspiráló volt a Nádasdyban tanulni”

Hat nagyváros, köztük Budapest előválogatója után kapott meghívást New Yorkba Szabó Marcell zongoraművész, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola egykori növendéke. A koreai zsűrielnök, végigjárva a világ fél tucat helyszínét, százhetvennél több pályázó közül választotta ki azt a kilenc zongoristát, köztük Szabó Marcellt is, aki az USA legnépesebb városában részt vehetett a kétfordulós versenyen.

– Hogy érezte magát a tengerentúlon?

– Fantasztikus érzés volt, hogy ennyi zongorista közül benne lehettem a legjobb kilencben. Továbbá először jártam Amerikában, és egy hét alatt szerencsére volt időm a várost is bejárni.

– Az idén ismét elnyerte a Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjat. Mivel jár ez az egy éven át tartó, havi rendszerességgel folyósított juttatás?

– Koncertlehetőségeket kapok a Filharmónia által szervezett bérletes hangversenyeken. Ez nagyon jó esély arra, hogy országszerte megismerjen a közönség, mert komoly művészekkel vagyok egy bérletben.

– A doktori cím megszerzése is folyamatban van?

– Már nem járok egyetemre, de a munka nagyobbik része még hátravan. Mozart négykezes szonátáiból írom a disszertációmat, és mivel a nagy koncertet választottam, így szerencsére csak hetven-száz oldalt kell írnom.

– Lesznek még hangversenyei ebben az évadban?

– Májusban kamaraestet adunk Ljubljanában Karasszon Eszter csellistával, júniusban az Óbudai Társaskörben koncertezek, ahol majd Mácsai János beszélget velem, és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarral Rahmanyinov-zongoraversenyt játszom Békésen. Júliusban a Kőszegi Zenei Fesztiválon a szintén Junior Prima díjas Nyári Lászlóval kamarazenélünk, és Kapolcson, a Művészetek Völgyében is zongorázom majd. Szeptemberig lazább a programom, így jut időm megszervezni a következő évad fellépéseit, illetve repertoárt bővíteni.

– Négy évig járt a Nádasdy iskolába, innen indult a pályája. Örülne, ha az iskola Magyar Örökség díjat kapna?

– Igen, mert szép emlékeket őrzök erről az időszakról. Batke Márta zongoratanárnő növendéke voltam, aki mindig biztatott, és még nyáron is magához hívott, hogy órát adjon nekem. A mai napig kapcsolatban állunk, figyelemmel kíséri a pályámat, és ha kérem, meghallgatja a játékomat koncertek előtt. Nagy élmény volt, amikor életemben először zenekarral játszhattam Nemes László igazgató úr fertődi táborában, de az is jó, hogy a Nádasdyban a gyerekek a tanáraikkal is muzsikálhatnak, mert az nagyon inspiráló.

(Tamás Angéla)