Ugrás a tartalomra

Suhanás kerekesszékkel

2018. június 29. péntek
Integrált sportnapot rendezett a Napraforgó Fogyatékos Klub, melyhez évek óta nagy örömmel csatlakoznak az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjai is. A rendezvény fő célja, hogy az ép fiatalokat közelebb hozzák a fogyatékkal élő emberekhez. Már a verseny első feladataiban rendkívül nagy odafigyeléssel adták át az eszközöket a diákok a klub tagjainak.
Suhanás kerekesszékkel

A Napraforgó Fogyatékos Klub tagjai izgatottan várták a versenyfeladatokat, melyeket az iskola testnevelő tanára úgy állított össze, hogy a kerekesszékesek és a nem látók is örömmel tudják teljesíteni. Az udvaron felállított hatalmas fehér sátorban felsorakoztak a vegyes csapatok a sorversenyhez. A kicsit bonyolultabb feladatokat elpróbálhatták az indulók, amit ugyanolyan komolyan vettek, mintha élesben ment volna. Volt bóják kerülgetése, karikával futás, célba dobás, labdahordás és zsámolyos feladat is. A klubtagok nagyon örültek a néha kihívást jelentő feladatoknak, és rendkívül jól működtek együtt az iskola növendékeivel. A diákok meg is jegyezték, hogy mennyire ügyesek és mosolygósak, szeretetre méltóak a csapattagjaik. Az iskolából idén a 12 éves diákok vettek részt a versenyen, ők még soha nem voltak ilyen rendezvényen. Akik nem versenyeztek, a pálya szélén drukkoltak a többieknek. A klub dolgozói is megizzadtak a feladatok végzése közben, hiszen ők is aktív résztvevői voltak a napnak. Az ő szerepük volt talán a leghálásabb, mert közvetlen közelről élhették át a segítségre szorulók örömeit egy-egy feladat teljesítése után. A közel egy órás kimerítő verseny után összegezték a pontokat. Minden csapat nyertese volt a napnak, így mindenki emléklapot és egy-egy tábla csokoládét kapott ajándékba. A sportnap után a diákok visszamentek a tantermekbe tanulni, a klubtagok pedig a délutáni foglalkozásaikra készültek elő. A Napraforgó Fogyatékos Klubban rendkívül sokszínű a program, amivel várják a tagokat. Lehet szőni, festeni, rajzolni, hetente van kutyaterápia, közös zenélés, aki szeretne, igénybe vehet gyógymasszázst is. Az egyéni fejlesztés kiemelten fontos, hiszen a meglévő képességek megőrzése, az ismeretek, az önállóbb életre nevelés elengedhetetlen. A hatalmas kert lehetőséget nyújt a kinti nagymozgást fejlesztő játékokra, a kerti munkák tanulására. A klub veteményes kertjét segítők és kliensek közösen gondozzák, s végül a terméseket közösen használják fel.

(Viszkocsil Dóra)