Ugrás a tartalomra

Ismét ünnepelt Budafok-Tétény

2019. július 11. csütörtök
Hét helyszínen várták a vendégeket június 21-én, Záborszky Nándor születésnapján, a Kerület napján
Ismét ünnepelt Budafok-Tétény

Idén már hét helyszínen várták színes programokkal Budafok-Tétény lakóit június 21-én, a Kerület napján. A rendezvényen adták át a DunaFok szabadidőparkot, első alkalommal vált piknikezőhellyé a Városház téri park, a tanuszodában pedig játékos vetélkedőkön vehettek részt a családok, és a Piactér is átváltozott bulihellyé.

Első alkalommal hirdették meg a Szabadtűzi főzőversenyt a Kerület napján az Oroszlános udvarban, amire lelkes amatőrök nevezhettek be. A zsűri tagjai között volt Serényi Zsolt, ismertebb nevén a tetovált séf. Három kategóriában mérhették össze tudásukat a csapatok, bográcsban főzhettek pezsgős ételt, vagy elkészíthették a család kedvencét. A harmadik kategóriába tartozó süteményeket nem volt kötelező a helyszínen elkészíteni. A Budafok-Tétény legjobb főzőcsapata vándorkupát a Tétényi Barátok elnevezésű csapat vihette haza.

Hagyomány már, hogy a Kerület napján Garbóci László helytörténész vezetésével a kerület nevezetességeit fedezhetik fel a történelem iránt érdeklődők. A piactérről indult séta elsőként a 115 éves Kossuth Lajos iskolát érintette, majd megállt Budafok legrégebbi közterületen álló szobránál, a Nepomuki Szent János-szobornál, és a Péter-Pál-kápolna érintésével a Stáció lépcsőn át egészen a több mint 250 éves Budafoki Kálváriáig tartott, ahol az érdeklődők a város panorámájában gyönyörködhettek. A geocaching játék segítségével szintén a kerület érdekes pontjait kereshették fel a résztvevők, de itt a telefon volt az „idegenvezető”.

A Hajós Alfréd Tanuszodában egyéni és csoportos játékos ügyességi versenyekkel készültek a szervezők. A gyerekeknek és a felnőtteknek strandos eszközökkel kellett vicces feladatokat megoldaniuk a kis medencében. A legügyesebbek érmet és ajándékot kaptak.

Finom borok, a kerület batyuja és piknikhangulat várta a Városház téren megrendezett Pincejárat Fesztiválon az érdeklődőket. Bitai Gergely sommelier kerületi borokat kínált, miközben borászokkal lehetett beszélgetni, és Flamis Péter gitáros, a Budafoki Pincejárat tehetségkutató versenyének különdíjasa zenélt.

Az est meglepetése a kerületi kötődésű, nemzetközi hírű DJ BOOTSIE volt, aki fergeteges hangulatot varázsolt Budafok belvárosába. A Piactéren alkotósarok várta a kézműveskedni vágyó gyerekeket, a színpadon egész nap bemutatók, díjátadó és koncert várta a bulizni vágyókat. A délutáni órákban Dancs Annamária szórakoztatta operettműsorral a közönséget, majd a rendezvény a Madarak házibuli-zenekar műsorával és tűzijátékkal ért véget.

(Viszkocsil Dóra)