Ugrás a tartalomra

Isten éltesse a 85 esztendős Dávid Gézát!

2017. augusztus 15. kedd
Hétfőn ünnepelte 85. születésnapját a kerületünkben élő, közismert és nemrég visszavonult mesteredző, a Lágymányosi Spari kajak-kenu szakosztályának alapítója. Géza bácsira sokan büszkék itt Budafok-Tétényben is!
Isten éltesse a 85 esztendős Dávid Gézát!

Géza bácsi 1992-ben Kemény Ferenc Díjat kapott, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitűntetésben részesült, 2009-ben pedig Pannon Példakép Díjat vehetett át.

A kajakkenusport.hu oldalán így köszöntötték:

„Van, akinek még Dawson, van, akinek Géza bácsi. Aki ma is leül kártyázni, játszani a gyerekekkel, de ha szükséges, ki is ereszti a hangját. Aki idén tavasszal megfőzte a 602. bográcsgulyását a vízitelepen, de mint mondja, a hatszáz harmadikat már nem vállalja. „Pótfeleségére” támaszkodva átadja a stafétát.

Egy térdsérülés vetett véget pályafutásának, a „disszidens” Blahó Kálmánnal folytatott levelezésének és az Építőkben, Szabó Tömpével megélt időknek is köszönhető, hogy ma létezik a Lágymányosi Spari kajak-kenu szakosztálya…”

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke így köszöntötte:

„Egy sportág erejét adja, ha vannak viszonyítási pontok, vannak olyan egyéniségek, akik őrzik, hordozzák, azokat az értékeket, amelytől különbek, többek vagyunk másoknál. A kajak-kenu sport egyik ilyen meghatározó egyénisége Géza bácsi, akit hosszú évtizede minden egyes napban, minden egyes pillanatban az vezérel, hogy hogyan is tudjuk a mi szeretett sportágunkat jobbá tenni, hogyan tudunk olyan feltételeket teremteni, ahol a tehetségek kiteljesedhetnek. Isten éltesse Őt sokáig, ezúton is kívánok neki jó erőt és egészséget!”

A budafokteteny.hu nevében is nagyon sok boldog születésnapot kívánunk még Géza bácsinak, akire sokan büszkék itt Budafok-Tétényben is!

 

További részletek: http://kajakkenusport.hu/hir/david-geza-85-esztendos/

Isten éltesse a 85 esztendős Dávid Gézát!