Ugrás a tartalomra

Jók a legjobbak között

2019. január 06. vasárnap
A legjobb tizenöt sportiskola közé került a Kolonics
Jók a legjobbak között

A Budapesti Diáksport Szövetség minden évben versenyt hirdet a főváros általános iskolák között, melyben a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola tanulói a 2017–18-as tanévben is a legjobb 15-be kerültek. Ez azt jelentette, hogy az utolsó 5 évben ez mindig sikerült az iskola tanulóinak. A diákok életében központi szerepet játszik a mozgás és az egészséges életmódra nevelés, de nagy hangsúlyt fordítanak a tanulásra is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a sportversenyek mellett a kerületi tanulmányi versenyeken is rendszeresen részt vesznek az iskola tanulói. Nemrég az alsós versmondó versenyről tért haza 2. helyezéssel Csonka Bendegúz 4. osztályos tanuló.

Az iskola aulájában elhelyezett vitrin telis-tele van kupákkal és érmekkel. Erre a helyre került a legfrissebb elismerés, mely a „2017–2018. tanévi budapesti diákolimpián elért kiemelkedő sporteredményekért” felirattal hirdeti a diákok kimagasló teljesítményeit.

Sali Attila, az intézmény megbízott igazgatója elmondta, hogy nagyon büszkék a pedagógusok a tanulók sporteredményeire és rendkívüli kitartására. A diákok a budapesti versenyen elért helyezésükért pontokat kapnak, melyet a végén összegeznek. Az első tizenöt általános iskola jutalmat kap, idén a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola a 10. helyen végzett a kb. 350 budapesti általános iskola között. A tanulók jó része már ebben a korban egyesületi szinten ér el kiváló eredményeket az adott sportágakban. Nemcsak a testnevelésórákon kerülnek annak a tudásnak a birtokába, amellyel egy ilyen versenyen eredményeket tudnak elérni, hanem az egyesületekben folytatott kemény és folyamatos edzéseken, melyeket nekünk támogatnunk kell – mondta az iskola igazgatója. Hozzátette, igazán ez a sportiskolai tevékenység lényege. A diákok a tavalyi tanévben úszásban, asztaliteniszben, duatlonban, mezei futásban, kajak-kenuban és atlétikában értek el olyan eredményeket, hogy többek között ők képviselhették Budapestet az országos döntőkben. (Viszkocsil Dóra)