Ugrás a tartalomra

Kedvezmények a fiataloknak

2018. január 16. kedd
Csökken az internet áfája, ingyenes lesz a nyelv- és a KRESZ-vizsga
Kedvezmények a fiataloknak

Kedvezmények a fiataloknak

A magyar kormány 2018 januárjától több kedvezményt vezet be, melyek főként a fiatalabb generációk számára jelentenek nagy segítséget. Az intézkedések között szerepel az internet áfájának csökkentése, az ingyenes nyelvvizsga a 35 évnél fiatalabbaknak, a diákhitel összegének emelése, az ingyenes KRESZ-vizsga a 20 évnél fiatalabbaknak, valamint a második és a harmadik gyermek megszületése utáni diákhitel-kedvezmény bevezetése. A részletekről Németh Zoltánt, Budafok-Tétény alpolgármesterét kérdeztük.

– Ön szerint miért gondolta úgy a kormány, hogy tovább csökkenti az internetszolgáltatás áfáját? 

– Januártól 18 százalékról 5 százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája. Ezzel folytatódik az egy éve megkezdett áfamérséklés. A mostani csökkentés a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a lakosságnál és a vállalkozásoknál. A kedvezőbb árú szolgáltatásnak köszönhetően pedig még tovább nőhet az új előfizetők száma.

– Az elmúlt évek statisztikái alapján stagnál a nyelvvizsgával rendelkezők száma hazánkban, az ingyenes vizsgadíj bevezetése ezt az állandóságot kívánja pozitív irányba megváltoztatni?

– Egyre több 15–29 éves fiatal mondja magáról, hogy beszél idegen nyelvet, mégis csak 31 százalékuk rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal. A kormány az első nyelvvizsga megszerzését 2018 elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek ingyen biztosítja, ezzel is segítve a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését, versenyképességét. Ennek megtérítése majd utófinanszírozással történik, az érintettek a sikeres vizsgát követően kérhetik az Új Nemzedék Központnál a vizsgadíj kifizetését. Követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege 34 500 forint, ugyanannyi, mint az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díja.

– A munkaerőpiacon nagy értéke van a jogosítványnak, amit a fiatalok egyébként is minél előbb meg szeretnének szerezni. Hogy tud ebben a kormány segíteni?

– Itt még csak a tervekről tudok beszámolni, ezek szerint a KRESZ-vizsgadíjat és a -tanfolyam árát is megtérítenék július 1-jétől a 20 év alatti fiatalok részére. Ez tantermi vagy e-learning tanfolyam is lehet, az értékhatár 25 ezer forint volna.

– 2001-ben vezették be a Diákhitelt, melyet azóta csaknem 380 ezren vettek igénybe, összesen 315 milliárd forint értékben. A felvehető összegek és a kedvezmények hogy alakulnak 2018-ban?

– A képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel 2 már október óta kamatmentes, február 1-től pedig az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a szabad felhasználású Diákhitel 1 esetében felvehető összeget. Emellett februártól fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban részt vevők a Diákhitel 1 kétszeresét, tehát akár 140 ezer forintot vehetnek fel havonta. Az igénylés korhatárát 40-ről 45 évre emelik mindkét diákhiteltípus esetében, és a Diákhitel 1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes kafetéria-juttatások körébe. 2018-tól a Diákhitel 2-t már azok is igényelhetik – az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére –, akik önköltséges idegen nyelvi képzésekben vesznek részt. Hasonlóan a gyesen és gyeden lévő szülőhöz, a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt a kamat megfizetését az állam átvállalja az ügyfél helyett.

– A nagycsaládosoknak jelenthet óriási segítséget a diákhitel-tartozás részben vagy teljes mértékben történő elengedése. Milyen feltételekkel történik ez, és hogyan támogatják még a családalapítást?

– A diákhitellel rendelkező nők esetében az első gyerek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél a tartozás felét is elengedik, a harmadik gyereknél pedig a tartozás teljes összegét elengedik január 1-től. A törlesztés felfüggesztése és a tartozás elengedése a 2018. január 1. után született gyerekek után igényelhető, viszont már a várandósság harmadik hónapjától kérhető, ráadásul a vér szerinti és az örökbe fogadott gyerekek esetében is. A kedvezménybe beszámítják a már meglévő gyermekeket is, tehát ha már van egy gyermek, és megfogan a második, akkor a tartozás felét elengedik. A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket az állam vállalja át, így a tartozás nem növekszik. Ha pedig valaki a Diákhitel 1-et és Diákhitel 2-őt is felvette, eldöntheti, hogy melyikre vonatkozóan érvényesíti a kedvezményt. A fiatalok családalapítását a diplomás gyed jogosultsági idejének egy évről kettőre emelésével, illetve az összeg növelésével is támogatja az állam. Az első házasoknak járó adókedvezmény pedig továbbra is megmarad, ez az első gyermek születésétől függetlenül két évig vehető igénybe. (Viszkocsil Dóra)