Ugrás a tartalomra

Készülünk a „mohácsi csatára”

2020. szeptember 17. csütörtök
Szombaton kezdjük meg Magyar Kupa-szereplésünket
Készülünk a „mohácsi csatára”

Szombaton 15 órakor a megyei I. osztályban szereplő Mohácsi TE 1888 otthonában lépünk pályára a Magyar Kupa 6. fordulójában, ezzel kezdi meg szereplését a BMTE a sorozat 2020–2021-es kiírásában. Ellenfelünk patinás klub, az egyik legrégebbi magyar sportegyesület.

A mohácsi együttes két forduló után hibátlan mérleggel áll a Baranya megyei I. osztályban. A PVSK-t 4-1-re, a Siklóst 2-0-ra győzte le. A Mohácsi TE 1888 játékoskeretében egy jól ismert nevet is találhatunk: Vég Bence 2015 és 2019 között több mint százhúsz tétmérkőzésen szerepelt a BMTE-ben, Mester Tamás, a kapusuk pedig a Fradi harmadik számú kapuvédője volt.

– Túl sokat nem tudunk a mohácsiakról, de nekünk nem is velük, hanem magunkkal kell foglalkoznunk – mondta Csizmadia Csaba vezetőedző. – Tovább kell jutni, ennyi! Mindenképpen lehetőséget akarok adni azoknak a játékosaimnak is, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Egy héttel később a Fradit fogadjuk, akár felkészülésnek is beillik a mohácsi összecsapás.

A Budafokot a múltja is kötelezi a jó Magyar Kupa-szereplésre, nagyon jól emlékszünk még arra a négy évvel ezelőtti mérkőzésre, amikor Grúz Tamás és Kovécs Dávid (jelenlegi csapatkapitányunk) góljaival 2-1-re legyőztük a Videotont, és bejutottunk a sorozat elődöntőjébe. Azon a feledhetetlen meccsen mostani edzőnk, Csizmadia Csaba még játékosként erősítette a Budafokot.

A felkészülést semmi sem zavarja, nincs a csapatban koronavírusos játékos, Kovács Zoltán volt fertőzött, de ő a többiektől szigorúan elkülönítve, karanténban lábadozik.
Szóval, közeleg a „mohácsi csata”, csak abban bízunk, hogy nem olyan eredménnyel végződik, mint 494 évvel ezelőtt. Hadaink készen állnak a győzelemre, remélhetőleg „Csizi” sikeresebben vezényli seregét, mint annak idején Tomori Pál tette Szulejmán seregei ellen.

(Ch. Gáll András)

Készülünk a „mohácsi csatára”