Hírek

Kijavítják a Rózsakert lakótelep fejlesztésének hibáit
Karsay Ferenc: az elfogadhatatlan kivitelezés az emberek semmibevétele
2018-11-18

Jó ideje foglalkoztatja a Rózsakert lakótelepen élőket a 2017-ben a lakótelepen és játszótéren lezajlott közterület-felújítás. A terület újjáépítését 2017. augusztus végén kellett volna a munkával megbízott cégnek befejeznie. A többszöri határidőcsúszás, késlekedés nagyon sok bosszúságot okozott az itt lakóknak – tudtuk meg Karsay Ferenc polgármestertől. – A szerződés szerinti átadási határidőhöz képest három hónapos késéssel és rengeteg kivitelezési hibával adta át a vállalkozó a területet. Ezért, jobb híján, az ő nevükben is elnézést kérek! – közölte a kerület vezetője.

Hozzátette: a kerület lakossága joggal várja, hogy adóforintjait takarékosan, észszerűen költsük el, és csak a legjobb minőségű munkát fogadjuk el.  felelős vezetőjeként nem fogok beletörődni az itt élők semmibevételébe, amit ez a „munka” kifejez – hangsúlyozta Karsay Ferenc. Mint mondta, napjainkban óriási a kereslet az építőiparban. Sok a megrendelés, a vállalkozók gyakran túlvállalják magukat, a gátlástalanok attól sem riadnak vissza, hogy a kivitelezés közben levonuljanak a munkaterületről egy nyereségesebb munka érdekében, megszegve adott szavukat.
Az önkormányzat minőségellenőre az építkezés során folyamatosan kifogásolta a hiányosságokat, hívta fel a figyelmet a határidőkre, sőt többször visszabontatta a rögtön tetten érhető kivitelezési hibákat. Sajnos sok hiba azonban csak a használat során derült ki. Rózsakertben a kivitelező még azt sem tudja minőségi tanúsítványokkal igazolni, hogy a beépített anyagok megfelelő minőségűek, valamint az eltakart (jelenleg nem látható) munkarész minősége megfelelő. Ezért a mai napig nem nyújtotta be tételes, indoklással alátámasztott elszámolási javaslatát, közérthetően: a számlát – tájékoztatott a polgármester. Kijelentette: a kivitelezés ordító hibáit mindenki látja. Az elfogadhatatlan minőségű munka miatt a szerződéses összegből több mint 113 millió forintot visszatartott, ezt nem is áll szándékában kifizetni. Ez az összeg lesz ugyanis a fedezete a hibák kijavításának, amire új közbeszerzési pályázatot ír ki az önkormányzat.
– Elnézést kérek a Rózsakertben élőktől az eddigi kellemetlenségekért, de a javítások további kényelmetlenséggel járhatnak majd. Remélem azonban, hogy a végeredmény, a valóban használható közterületek és induló új beruházásunk a lakótelep megújuló déli területe, street workout parkkal és új játszótérrel mindenkit kárpótol majd! – nyilatkozta Karsay Ferenc, aki szerint így méltó módon tudják rendezni kerületünk egyik kiemelkedően fontos részének, a Rózsakert lakótelep közterületeinek állapotát. (VH)