Ugrás a tartalomra

Koltó és Borospataka

2018. május 25. péntek
Huszonnegyedik alkalommal volt Csíksomlyón a budafok-tétényi zarándokcsapat
Koltó és Borospataka

Koltó és BorospatakaIdén is több százezer zarándok érkezett Csíksomlyóra, hogy részt vegyen a 451. pünkösdszombati fogadalmi búcsún, amelynek idén a „Legyen nekem a te igéd szerint” volt a jelmondata. A zarándokok közt volt immár 24. alkalommal a Budafok-Tétény Keresztalja is, Karsay Ferenc polgármester és Bánhegyi Boglárka, a Bartók Béla Kéttannyelvű Általános Iskola tanára vezetésével.

Ebben az évben is egyetlen díszmeghívottja volt a Csíksomlyói búcsúnak Marian Adam Waligóra lengyel pálos szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke személyében, aki a szentbeszédet magyar nyelven mondta el. A lengyel szerzetes azt hangsúlyozta, a keresztény világ számára az élet védelme mindenek fölött való feladat, kötelesség. A több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: „Istenem, legyen nekem a te igéd a te szavad szerint”. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt.

Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder János a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták. A magyar államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke elmondta: a moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe. Ez most történt meg először. Idén rengeteg fiatal is részt vett a csíksomlyói pünkösdi zarándoklaton, hogy megerősödjön magyarságában és kereszténységében. Csíksomlyó a magyarság „lelki erőműve” – mondta a helyszínen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki évről évre visszajár a zarándoklatra. Pünkösd vasárnapján zenés-táncos-énekes vigadalomra vártak minden érdeklődőt este a gyimesközéploki kultúrházba.

A Fölszállott a páva TV műsor közönségdíjasainak, a Tatrospart Táncegyüttesnek, a Gyimesvölgye Férfikórusnak, valamint az Ördögszekér Zenekarnak a műsorát a Budafok-Tétény Keresztalja is megtekintette. Idén is két busszal indultak, a közel egyhetes túra Koltón kezdődött, csütörtökön megnézték a Teleki-kastélyt és a Petőfi-emlékkiállítást, délben pedig már Désen jártak, ahol megcsodálták a XV. században épült református templomot. Volt templomtúra is, Felcsíkon. Pénteken felkeresték a somlyói kegytemplomot, a szeredai Milleniumi templomot, a csíkrákosi táltos templomot, a csíkdelnei román kori templomot és a csobotfalvi templomot, a csángó misék helyszínét.

„Nagy élmény volt, köszönjük a szervező Orbán Lászlónak és a vezető Köllő Izabellának!” – írta közösségi oldalán Karsay Ferenc polgármester, a keresztalja idegenvezetője. Felcsík után Madéfalván is jártak, majd megérkeztek a szálláshelyükre, a gyimesi Borospatakára. Idén sem maradt ki a programból a borospatakai puliszkafőzés és a zarándoklat az ezeréves határhoz, szekerekkel és terepjárókkal, a túra végén pedig szalonnasütéssel. A fő esemény természetesen a szombati csíksomlyói misén való részvétel volt, a magyarság összetartozásának, lelki összekapcsolódásának élménye a somlyói nyeregben ezúttal is felemelő és felejthetetlen volt. A zarándoklat a Farkaslaka határában a Gordon-tetőn álló Jézus Szíve kilátó, másik nevén a pléh-Krisztus felkeresésével zárult. Csodálatos volt! – ez volt a rövid összegzése a káprázatos kilátásnak, és az egész idei élményekkel teli pünkösdi zarándoklatnak.

(Sükösd Levente)