Komplex közösségi tér lesz a Klauzál Ház
Gazdik István új igazgató erősíteni szeretné a művelődési ház agóra funkcióit
2017-05-31

Az önkormányzat képviselő-testületi döntése értelmében május 22-től új igazgatója van a Klauzál Gábor Budafok-tétényi Művelődési Központnak Gazdik István személyében. A szakembert eddigi pályafutásáról, valamint az intézmény jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről kérdeztük.

– Művelődésszervező és kommunikációs szakemberként, a gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár intézményvezetőjeként már bizonyította hozzáértését. Mennyiben lesz mégis más a Klauzál Házban a feladata?

– Annyiban hasonló lesz a feladatom, hogy a két ház struktúrájában is hasonló. Az eddigi munkahelyem is olyan speciális közösségi művelődési intézmény, ahol megjelenik a közösségi művelődési feladatkör mellett a közgyűjteményi is, csak míg ott egy városi könyvtár a része az intézménynek, addig Budafokon ez egy múzeum. A struktúrán túl a környezet is hasonló, hiszen az eddigi helyem esetében Gyálon a Budapest agglomerációjában található kertváros jellegű kisváros közművelődési intézményéről volt szó. Más viszont annyiban, hogy Budafok-Tétény lényegesen nagyobb falat. Nagyobb intézményről, pontosabban intézményrendszerről van szó. Ezért azt remélem, hogy használni tudom az eddig hasonló környezetben és struktúrában szerzett tapasztalataimat. Ugyanakkor pedig nagy kihívásnak tartom az új feladatot, ezért is pályáztam, hiszen úgy érzem, egy nagyobb intézményrendszerben is érdemes kamatoztatni az ismereteimet, tapasztalataimat.

– Van valamilyen víziója arról, hogy milyennek kellene lennie mondjuk 5-10 év múlva a Klauzál Háznak?

– Az intézményről alkotott vízióm egy olyan közösségi tér képe, amit a szakmában most leginkább a komplex közösségi tér kifejezéssel szoktunk leírni. Ez a tér több, mint egy művelődési ház. Ez nem egy intézmény vagy épületek összessége csupán, hanem szellemi potenciál, műhely, amelyben megférnek a hagyományos közművelődési, közösségi feladatok, és amely befogad új tartalmakat is. Egyszerre művelődési ház, képzőhely, civil központ, információs központ, a településmarketingnek is része, és egyszerre agora is, ahova csak úgy be lehet ülni és használni ezt a közösségi teret. Olyan közösségi teret képzelek el, ami javítja a környezetében élők életminőségét. A Klauzál Háznak ilyennek kell lennie, s hitem szerint valamennyi közösségi térnek ilyenné kellene válnia.

– Ön sok mindent tapasztalt már eddigi pályafutása során. Volt újságíró, szerkesztő, sajtófőnök, intézményvezető, és mindemellett sommelier is, ami nem hátrány Budafokon. Kihagytam valamit a felsorolásból?

– Ha megnézzük az elmúlt 30-35 évem, az valóban a médiával, a közösségszervezéssel, a művelődésszervezéssel kapcsolatos dolgok jegyében telt. Minden egyes munkámban valamilyen módon közösségépítéssel foglalkoztam, ami jó iskola volt, és jóleső érzéssel emlékszem vissza az előző munkahelyeimre. Ami pedig a sommelier végzettséget illeti, azért kellő önmérséklettel el kell mondanom, hogy valóban szereztem ilyen végzettséget, mert ez az én hobbim, meg a gasztronómia. Az igazi sommelier-nek azonban legalább 20 év gyakorlattal kell rendelkeznie, és én nem dolgoztam soha ebben a szakmában. Ezért szívesebben nevezem magam érdeklődő vagy egy picit figyelmesebb, jobban odafigyelő fogyasztónak, mintsem borszakértőnek, mert ahhoz több kell. (Bodzay Zoltán)