Ugrás a tartalomra

Köszönőlevél Kárpátaljáról

2016. június 27. hétfő
A mezőkaszonyi óvodások étkeztetését és Mikulás-ünnepségét is támogatta a kerület
Köszönőlevél Kárpátaljáról

Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata az országban elsőként anyagi támogatást nyújtott a háború sújtotta Ukrajna magyarok lakta területén, a kárpátaljai Mezőkaszonyban élő gyermekek óvodai étkeztetéséhez. Az óvoda vezetősége az alábbi levélben köszönte meg a támogatást a kerületnek. A levél mindannyiunknak, minden Budafok-Tétényben élőnek is szól.

Tisztelt Vezetőség!

A mezőkaszonyi „Aranykulcsocska” bölcsőde-óvoda vezetőnőjeként szeretném megköszönni azt az anyagi támogatást, amivel hozzájárultak az óvodai étrend kiegészítéséhez.
Ezekben a nehéz időkben jó tudni azt, hogy az anyaországiak nem feledkeznek el a határon túli magyarokról, igyekeznek megkönnyíteni a nehéz hétköznapokat. Önök viszont különlegesen fontos részei ennek a megmozdulásnak, hiszen elsőként ajánlották fel segítségüket egy határon túli településnek, és legnagyobb örömünkre minket, kaszonyiakat, a kaszonyi óvodát választották. 

Engem személy szerint bámultba ejt, hogy ebben a rohanó világban vannak még olyan emberek, akik figyelnek másokra. Önök nem csupán anyagi segítséget nyújtottak számunkra, hanem múlt év december 4-én szebbé tették óvodásaink Mikulás-ünnepségét a személyre szabott cipősdobozokkal, valamint a ruhaadománnyal, amelyet az óvodánkban lévő nagycsaládosok között osztottunk szét. Gyerekek és családok napjait tették boldogabbá.

Szívemből szeretném megköszönni, hogy igyekeznek segíteni a gondjainkon, bajainkon, csupán emberbaráti szeretetből. Adja a jó Isten, hogy ez a segítő szeretet ne szűnjön meg munkálkodni Önökben. Ehhez kívánok erőt, egészséget, türelmet és kitartást. Kitartást kívánok magunknak is, hisz ha tudjuk és érezzük, hogy van segítség, vannak még segítő kezek, az számunkra is erőt ad majd az elkövetkezőkben. 

Tisztelettel és üdvözlettel, 
Komári Julianna
a mezőkaszonyi „Aranykulcsocska” bölcsőde-óvoda vezetőnője

Mezőkaszony, 2016. május 31.