Kukori, Kotkoda és a bútorrongáló Péter
Elkezdődött a Klauzál Ház Szerdai Szünidei Színház sorozata
2018-07-20

A nyári gyermekszínházi „évadot” a Körúti Színház előadása nyitotta meg június utolsó szerdáján. A társulat a 8–12 éves korosztály számára átírt Makrancos Kata című vígjátékot mutatta be Galambos Zoltán rendezésében. A Shakespeare-mesére szép számú közönség sereglett össze a színházteremben. Az elsősorban kiskamaszoknak, illetve nagyobbaknak ajánlott előadáson óvodáskorúak is ültek a nézőtéren. Ők nehezen birkózhattak meg az elhangzott, sok humorral átszőtt szövegekkel, ezért nekik elsősorban a látványos díszlet, a szép jelmezek, a kellemes zene és nem utolsósorban az úgynevezett lézershow nyújthatott szórakozást, az idősebbek azonban a remek színészi alakításokat is értékelhették.

Shakespeare művét az Okos lány című zenés mesejáték követte július elején. A Mátyás király korában játszódó magyar népmesét a Pódium Színház előadásában láthatta a gyermekközönség. A következő alkalomra sem kell sokat várnunk, hiszen július 25-én a Szösz Színház látogat el Budatéténybe, hogy bemutassa a Magyar Televízió aranykorának egyik legbájosabb meséjét, Kukori és Kotkoda történetét. A házimunkát mindig megúszni akaró Kukori és felesége, Kotkoda örökös perlekedése nagyon sok mosolyt csalt az akkoriban a tévé előtt ülő gyermekek arcára, így nem csoda, hogy a színpadi változat is erre törekszik. Remélhetőleg Bálint Ágnes meséje ma is sok kacagással teli élményt nyújt majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A gyermekszínházi „évadot” az Aranyszamár Bábszínház ötéves kortól ajánlott 45 perces előadása zárja augusztus elsején. A darab főhőse a fából készült dolgokat megrongáló Péter, aki, miután a Csillagmadár sem tudja jobb belátásra bírni, a fák éleslátású tanácsa elé kerül, hogy sorsáról döntés szülessen. Lesznai Anna Mese a bútorokról és a kisfiúról című művének színpadi változatát Kolozsi Angéla rendezte, a remek zene pedig Szirtes Edina Mókusnak köszönhető.
(Tamás Angéla)