Ugrás a tartalomra

Magyar Örökség díjas a Nádasdy iskola

2018. március 26. hétfő
A március 24-én 90. alkalommal megtartott Magyar Örökség-díj átadóján a budafok-tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola is elismerésben részesült. A díjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehették át az iskola képviselői.
Magyar Örökség díjas a Nádasdy iskola

Az ünnepséget Klinghammer István professzor, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke nyitotta meg. Az eseményen felléptek a Nádasdy iskola növendékei, ami után elsőként a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskolát díjazták. Ahogy az elismerő oklevél fogalmaz, az iskola hagyományéltető, művészetoktatási tevékenysége magyar örökség. Az intézmény munkáját Németh Zsolt országgyűlési képviselő méltatta: „A létrehozott modell mind mai napig alapja a magyar művészeti iskolai oktatásnak, ami mára a magyar közoktatás és egyúttal a magyar kulturális örökség részévé vált” – mondta többek között. A címmel járó oklevelet és aranyjelvényt Nemes László karnagy, zenetanár, kerületünk díszpolgára, az iskola alapító címzetes igazgatója, valamint Arató László zenetanár, karnagy, az iskola intézményvezetője vette át. Az önkormányzatot az iskolát elismerésre felterjesztő Karsay Ferenc polgármester képviselte, aki elsők között gratulált a díjazottaknak.


Magyar Örökség díjas a Nádasdy iskola

Fotó: Kocsis Zoltán