Ugrás a tartalomra

Már kapható! - A BP Clothing egyedi tervezésű Bornegyed kollekciójával is készül az idei borfesztiválra Budafok-Tétény Önkormányzata

2017. augusztus 09. szerda
Egyedi, fiatalos, lendületes - A kerület történelmi és kulturális háttere, valamint az idén immár 28. éve megvalósuló Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál szellemisége ihlette meg a Budapest Bornegyed kollekció tervezőit, a BP Clothing művészeit.
Már kapható! - A BP Clothing egyedi tervezésű Bornegyed kollekciójával is készül az idei borfesztiválra Budafok-Tétény Önkormányzata

Budapest XXII. kerülete zászlajára tűzte, hogy a főváros Bornegyedévé váljon, és úgy tűnik, hogy ehhez minden követ megmozgat. Májusban indult a Budafoki Pincejárat, ami a belvárosból érkező turistáknak mutatja be a kerület pezsgő-és borkultúráját, pincevilágát. A Bornegyed arculatának kialakítását segíti a BP Clothinggal kezdeményezett együttműködés is.

 

A kiindulópontot az a több mint 5 éve sikeresen működő fővárosi „lovebrand” jelentette, amely szinte adta magát a továbbgondolásra, az egyes kerületi sajátosságok felfedezésére. „A kezdeményezés úttörő jellegű abból a szempontból is, hogy eddig nem volt arra példa, hogy egy ruhamárka egy városrésszel közösen hozzon létre hivatalos kollekciót.” – mondta Jakab Péter a BP Clothing művészeti vezetője.

 

Az önkormányzat nem titkolt célja a kezdeményezéssel, hogy a fiatalok körében erősítse kerületi identitásukat, hogy büszkén viseljék magukon Budafok-Tétény történelmi és kulturális értékeire épülő, modern szövegkörnyezetbe ültetett szimbólumait.

A kollekció a 28. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon is megjelenik, ahol a 15 ezer forint felett vásárlók ajándék pezsgőt is kaphatnak hozzá. – mondta Salamon Judit projektvezető. „Úgy gondolom, a BP Clothing művészeinek köszönhetően egy olyan kreatív, urbánus, ugyanakkor a kerület jellegzetességeit hangsúlyozó összeállítás jött létre, amelyben megjelenik a generációk közti összekacsintás lehetősége is.” – tette hozzá.

 

Ahogy a BP Clothing-tól megszokhattuk, hogy egyedi tervezésű termékeik túlmutatnak önmagukon: aki elég figyelmes, az finom humorral fűszerezett apró részleteket is felfedezhet a kiegészítőkön és ruhadarabokon. A lokálpatrióta gondolkodás, a hagyományok őrzése és a modern, fiatalos, városi lendület együttesen jellemzik a BP termékeket, ami a Bornegyed kollekciót is fémjelzi, melynek része egy unisex kapucnis pulóver, női-férfi póló és zokni.

 

A polók több színben – klasszikus fekete-fehér, valamint vörösbor és pezsgő színben – is kaphatóak a BP online webshopjában:  http://bit.ly/2vF2z2a

 

Már kapható! - A BP Clothing egyedi tervezésű Bornegyed kollekciójával is készül az idei borfesztiválra Budafok-Tétény Önkormányzata

 

Már kapható! - A BP Clothing egyedi tervezésű Bornegyed kollekciójával is készül az idei borfesztiválra Budafok-Tétény Önkormányzata