Ugrás a tartalomra

Megújult a Budatétényi Rózsakert - Videóval frissítve!

2017. június 27. kedd
Közép-Európa egyedülálló rozáriuma újult meg Budapesten, a XXII. kerületben, a Herman Ottó Intézet és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) területén – hangzott el a szombati nyílt napot megelőző pénteki átadóünnepségen. Az önkormányzat a felújításhoz 9 millió forinttal járult hozzá.
Megújult a Budatétényi Rózsakert - Videóval frissítve!

A rózsakert ünnepélyes avatóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: közös összefogás eredményeként, mintegy 22,4 millió forintból valósult meg a felújítás első üteme. Az eseményen partnerségi megállapodást írt alá Budafok-Tétény polgármestere és a NAIK főigazgatója. Az ünnepségen részt vett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc polgármester is.

Budafok-Tétény polgármestere ünnepi köszöntőjében kiemelte: „jelmondatunk, a Kisváros a nagyvárosban! Az itt élők, nem felejtették el a rozáriumot. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó együttműködésnek egy fontos pillanatához értünk, hiszen az önkormányzat felé helyi civilek, a Klauzál Gábor Társaság és a Budatétényi Polgári Kör már 15-20 éve kezdeményezték, hogy kezdjünk valamit a kerttel, kezdeményezzünk a fenntartóval és a tulajdonossal tárgyalásokat arról, hogy ez a kert ismét működőképes, látogatható látványosság legyen a kerületünkben és az egész főváros, az egész ország megcsodálhassa ezt. Nagyon fontos, hogy hosszú, hosszú évek után partnerre találtunk a terület kezelőjével, igazi gazdájával, és én azt tudom ígérni, hogy az anyagi támogatás mellett, tartalommal, igényes, színvonalas kulturális programokkal fogjuk megtölteni a kertet. A kerületre tehát maximálisan számíthatnak a jövőben is!” – tette hozzá Karsay Ferenc polgármester.

Ünnepi beszédében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaságon belül a dísznövény-termesztés az egyik legintenzívebben fejlődő ágazat, amely több mint 30.000 embernek nyújt teljes vagy részmunkaidős foglakoztatást, megélhetést. Hozzátette: „három-négy éve jártam itt a rózsakertben, egy fogalom volt, országszerte ismert és elismert rendezvényeknek a helszíne. olyan emberek is tudtak róla, akik még meg sem fordultak itt. Én is ebbe a körbe tartoztam addig és bizony, némileg lehangoló állapotok fogadtak akkor, és az akkori NAIK vezetésének én feladatul kiszabtam azt, hogy meg kell ragadni a lehetőséget, készüljön egy terv, egy koncepció arra, hogy miképpen lehet visszaállítani a régi rangját a rozáriumnak, hogy ez az érték a mega szépségében legyen előttünk és még gazdagabb legyen. Történt azóta egy s más, és én nagyon örülök, hogy a kerülettel, az önkormányzattal együttműködve eljutottunk oda, hogy megkezdődött a rózsakert megújítása./…/ Nem tudom, hogy a világon, vagy Európában hány ehhez hasonló hely van, de nekünk mindenképpen a szívünkhöz a legközelebb álló.”- tette hozzá a földművelésügyi  miniszter.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, az országban szabadföldi dísznövénytermesztést mintegy 2.900 hektáron, növényházi dísznövénytermesztést pedig megközelítőleg 315 hektáron folytatnak. A földművelésügyi miniszter elmondta: a magyarok szeretik és igénylik a virágokat, amelyek termesztésére komoly tudományos szakmai háttérrel rendelkezünk. Kiemelte: dísznövényexportunk meghatározó része – a környező EU-tagországok mellett – a német piacra kerül, ugyanakkor az utóbbi időben Törökországba és Kazahsztánba is nő a kivitel.

A rózsa hazánkban hagyományosan kedvelt dísznövény – fogalmazott a miniszter, aki megemlékezett a NAIK jogelődjénél dolgozó Márk Gergely kertészmérnökről, akinek érdeme, hogy a hazánkban fellelhető rózsafajta változatok összegyűjtésével a rozáriumban meglévő történeti örökséget átmentette. A kertészmérnöknek méltó emléket állítva, az ünnepség keretében felavatták a rózsanemesítő emléktábláját.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója köszöntőjében nem mindennapi eseménynek nevezte, hogy a fővárosban virágoskertet avatnak. Hangsúlyozta: itt 1000 rózsafaj mintegy 8000 tő rózsájában gyönyörködhetnek a látogatók, akik remélhetőleg egyre nagyobb számban keresik majd fel az ország legnagyobb és legszebb rózsakertjét.

Az ünnepségen leleplezték a rózsakert egyik alapítájának, Márk Gergely gyémánt diplomás kertészmérnök-, rózsanemesítőnek az emléktábláját. Az eseményen közreműködtek a Nádasdy iskola fiatal népzenészei is.

A mai, szombati nyílt napon délelőtt 10 órától délután 17 óráig számos családi programmal várják a látogatókat. Lesznek kézműves gyerekprogramok, rózsavásár, szakmai vezetővel kísért séták, illóolaj bemutató, és aromaterápiás tanácsadás is.

Részletek: www.kormany.hu

Fotó: Hirschberg Judit

A Promontor TV összeállítása: