Ugrás a tartalomra

Michelin-csillag újragondolva

2018. szeptember 25. kedd
Cselényi Péter mesterszakács volt a vendége a Családok Átmeneti Otthonának
Michelin-csillag újragondolva

A Családok Átmenti Otthonában minden hónapban főzőklubot tartanak a lakók számára, de a szeptemberi rendezvény több szempontból is különleges volt. Az Alter-ego Alapítvány élményadománnyal érkezett a gyerekekhez és a felnőttekhez. A szülők Cselényi Péterrel, a Konyhafőnök című tévéműsor egyik kiváló séfjével főzhettek együtt az udvaron, míg a többi önkéntes a kicsikkel játszott.

Michelin-csillag újragondolvaAz Alter-ego Alapítvány 2012 óta létezik, de tagjai már jóval korábban célul tűzték ki a rászoruló gyerekek, családok testi és lelki támogatását, illetve a mindennapi életben való érvényesülésük elősegítését. A szervezet dolgozói az alapítás előtti években és azóta is azon dolgoznak, hogy a valóban rászoruló gyerekek, családok minél több lelki, szakmai és természetbeni segítséget kapjanak az ország egész területén. Most a Budafok-Tétény Családok Átmenti Otthonába érkeztek a segítők. Izgatottan várták a lakók a vendégeket és a nekik szánt programokat, meglepetéseket. A gyerekek terápiás nyuszit simogathattak, kérhettek arcfestést, vagy hennafestést a kezükre. A kézműveskedés sem volt szokványos, hiszen marcipánból készíthettek figurákat a kicsik, amit el is fogyaszthattak a finom ebéd után. Apropó, ebéd: a szülők nagy lelkesedéssel ragadtak fakanalat, hogy segítsenek Cselényi Péternek a különleges gulyás elkészítésében. Két különböző alaplé főtt a bográcsban, külön-külön párolták a zöldségeket és még a betét is külön készült. A végeredmény maga volt az ízek mámora. A lakók sok hasznos fogást és takarékos felhasználási módot lestek el és tanultak meg a „konyhafőnöktől”. Cselényi Péter előző nap otthon sütött száz palacsintát, hogy a gyerekeket meglepje. A nap folyamán volt még frizurakészítés is az egyik fodrász önkéntesnek köszönhetően, és karaokét is rendeztek a főzőkonyhában. Mindenki élményekkel feltöltődve és vidáman búcsúzott az Alter-ego Alapítvány önkénteseitől. (Viszkocsil Dóra)