Ugrás a tartalomra

Nagy dobásra készül a Tomori Pál Főiskola

2017. szeptember 05. kedd
Meszlényi Rózsa: Nyitott intézményt építünk Budatétényben
Nagy dobásra készül a Tomori Pál Főiskola

Nagy dobásra készül a Tomori Pál Főiskola

Nemzetközi tárgyalások végére tesznek pontot a közeljövőben Budafok-Tétény egyetlen felsőoktatási intézményében, aminek nyomán keresett, kurrens szaknak adhat otthont a Tomori Pál Főiskola – tudtuk meg Meszlényi Rózsa rektortól.

– Néhány hét, és indul a 2017–2018-as tanév Budafok-Tétény egyetlen felsőoktatási intézményében. Startra készek?

– Bizton mondhatom, hogy ez az év fordulópont lesz a főiskola történelmében, a szó legjobb értelemében. Olyan új keresztféléves képzésre készülünk, amely nagyon keresett a diákok között és Magyarországon unikum. Részleteket egyelőre nem árulhatok el, de ígérem, az első között lesznek, akiket tájékoztatunk.

– Tudja, hogy most nehéz helyzetbe hoz, mert addig nem állok fel, amíg legalább valami hírmorzsához nem jutnak az olvasóink.

– Kérem, értse meg, hogy egy évtizedes múltra visszatekintő intézmény vezetője nem követhet el indiszkréciót. Annyit elárulhatok, hogy hosszú nemzetközi tárgyalások végére teszünk pontot a közeljövőben, és olyan képzés indul, amely ma hiánycikk a felsőoktatási piacon, annak ellenére, hogy emiatt a nagyvállalatok évek óta türelmetlenül noszogatják a főiskolákat és az egyetemeket.

– Ez lesz az első tanév, hogy a vidéki kihelyezett képzéseik mellett a székhelyük Budapest, jelesül Budafok-Tétény. Maradnak is?

– Egyértelműen, ahogy a jövőképünk is világos. Budafok-Tétény az országos központunk, az otthonunk. Komoly fejlesztéseket hajtottunk végre, és dicsekvés nélkül mondhatom, hogy az ország egyik legbarátságosabb felsőoktatási központja jött létre, kollégiummal.

– Kertvárosi övezetben, óriási park közepén, impozáns épületben található a főiskola. A szomszédokkal jól kijönnek?

– Sőt, kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk mindenkinek, amiben lehet. Tudjuk, hogy ez egy kisváros a nagyvárosban, ezért lokálpatrióta intézményt építünk. Szívesen látjuk a helyieket. Minden óránk szabadon látogatható, akár érettségi előtt álló diákokról, szüleikről, vagy akár pusztán érdeklődő kerületi polgárokról legyen szó. Az a szándékunk, hogy a betöltetlen állások feltöltésekor is előnyben részesítjük a budafok-tétényieket.

(SENGEL FERENC)


Nyitókép: Meszlényi Rózsa rektornak nagy tervei vannak Budatétényben :: Fotó: Kocsis Zoltán