Ugrás a tartalomra

Nagy halat fogtak a labdarúgóink Snöcivel

2016. augusztus 17. szerda
Egy héttel az NB III-as labdarúgó-bajnokság rajtja előtt beszélgettünk Schneider Sándorral, a BMTE technikai vezetőjével
Nagy halat fogtak a labdarúgóink Snöcivel

Bár Schneider Sándor – vagy ahogy mindenki ismeri őt Budafokon és a Hidegkuti Nándor Stadionban: Snöci – élete az elmúlt két évtizedben egybeforrt az MTK-val, ezúttal a Promontor utcai sporttelepen találkoztunk vele. Nemcsak azért, mert Snöci ős-budafoki, hanem azért is, mert tavaly ilyenkor hazatért: nyugdíjasként elfogadta Vizi Sándor ügyvezető elnök invitálását.

– Egy évvel ezelőtt nyugdíjaztam magam, kereken húsz év után búcsút intettem az MTK-nak, ahol 1995. július 1. óta töltöttem be a technikai vezetői munkakört – idézi fel Schneider Sándor (Snöci), a BMTE technikai vezetője. – Vizi Sanyival korábban megbeszéltem, hogy nyugdíjasként segítem a szűkebb pátriám klubját, s most már egy éve dolgozom itt. Annál a klubnál, amelynek kölyök- és ifista koromban magam is a labdarúgója voltam, s amelynek a meccseiről a hetvenes évek közepén, amikor Esterházy Márton, Jakab János, Noskó Ernő, Kapitány Sándor és Tóth Kálmán varázsolt itt, és Vizi Sanyi volt a csapatkapitány, no és Mészöly Kálmán az edző, sohasem hiányoztam. Ha öt perccel lekéstem a kezdést, rendszerint már egy-nullra vezettünk, de lehet, hogy kettő-nullra – beszél a negyven évvel ezelőtti legendás időkről, amikor az NB I-es tagság csak elhatározás kérdése volt, de ez az elhatározás, fájdalom, valamiért nem született meg.

Idén a második vonalat célozza meg a Prukner László irányította Budafok, s ehhez a projekthez Schneider Sanyi is hozzáteheti a maga több évtizedes NB I-es tapasztalatát.

– Gyönyörű húsz évet töltöttem a Hungária körúton – folytatta a múltidézést. – Pedig a kezdés nem volt éppen felemelő, éppen kiesett a csapat az NB I-ből, s a korábban a Budafokban is védő Gáspár József, közismert nevén Gazsi csábított a kék-fehérekhez technikai vezetőnek. Bicskei Bertalan vezetésével feljutottunk, s 1997-ben Garami József, majd 1999-ben Egervári Sándor vezetésével bajnoki címet szereztünk. 

Ha meg kéne neveznem az én MTK-s húsz évem kedvenc játékosait, akkor gondolkodás nélkül Illés Béla, Halmai Gábor és Kanta József nevét mondanám. 

A fiatalabbak már nyilván nem emlékeznek rá, de Snöci az MTK-s időszaka előtt, 1989 és 1994 között volt már Budafokon intéző, sőt, egy időben játékvezetőként is tevékenykedett. 

– A mai klub össze sem hasonlítható a 25 évvel ezelőttivel. Tényleg esztétikai élvezet belépni a Promontor utcai létesítményünkbe, már folynak a további rekonstrukció munkálatai, amivel egy NB II-es szerepléshez méltó objektumunk lesz. Mert a cél a feljutás, és ehhez szerintem minden – szakmai és infrastrukturális – feltétel adott – mondja a jelenlegi budafoki sportlétesítményről. – Amióta Bélteky Róbert, a Victory Melbourne egykori tulajdonosa, ausztráliai magyar üzletember a fő támogatónk, bátran fogalmazhatunk meg nagyra törő célokat – összegezte a BMTE régi-új technikai vezetője..

(Ch. Gáll András)