Ugrás a tartalomra

Nagykorú lett a Péter-Pál-napok

2017. július 20. csütörtök
Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör a rendezvényét
Nagykorú lett a Péter-Pál-napok

A tizennyolcadik Péter-Pál-napokon több százan vettek részt a három nap alatt. A programsorozat a Tangazdaságban kezdődött Schams Ferenc és Pettenkoffer Sándor emléktáblájának megkoszorúzásával, ahol Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakképző Iskola igazgatója emlékezett a nagy elődökre.

A hagyományokhoz hűen idén is volt örömfoci az Arany János utcai lakótelep sportpályáján, ahol nemcsak idősek, hanem fiatalok is beálltak játszani. Az első nap programzárója az Artér Művészeti Egyesület képző- és iparművészeti tárlatának megnyitása volt a Seybold-Garab pincében, melyet dr. Vankó András, a kör elnöke nyitott meg. A Péter-Pál-napok elmaradhatatlan reggeli zenés ébresztőjét a szakadó eső miatt nem élvezhette a környékbeli lakosság, de így is szép számmal érkeztek érdeklődők a 9 órakor kezdődő ökumenikus istentiszteletre a Péter-Pál-kápolnába.

Sárhegyi Zoltán plébános és Hokker Zsolt lelkész prédikációja után a Lampart-MOM vegyeskar énekelt a kápolnában, Arnold Eszter vezényletével. Az istentisztelet után Németh Zoltán alpolgármester mesélt a kápolna előtt álló hatalmas Ősök fájáról, amit a megjelentek megkoszorúztak. A szombati program a Seybold-Garab pincében folytatódott Juhász Balázs marimbaművész koncertjével. Az időjárás ezúttal kegyes volt a rendezvény résztvevőihez, hiszen délben már napernyőre volt szükség a pince udvarán, ahol a gyerekek Markó Mónika vezetésével porcelánt és követ festhettek. Az esti órákban Szepesfalvy Anna alpolgármester nyitotta meg Filotás Viktória szobrászművész kiállítását a Borkuckóban. A nap Kecskeméti Rita énekművész estjével ért véget a Stáció Parkban. A vasárnap mindig a gyerekek napja, idén is kézműves-foglalko zás várta a kicsiket és a nagyokat. Kipróbálhatták a batikolást és a szalvétatechnikát különböző felületekre. Ebéd előtt az egri Babszem Jankó Gyermekszínház színészei adták elő Az égig érő paszuly című magyar népmesét a gyerekeknek.

(Viszkocsil Dóra)