Ugrás a tartalomra

Nemzeti Bor Maraton: Budafokon, a Törleynél lesz a budapesti állomás

2016. március 17. csütörtök
Budafok lesz az egyetlen fővárosi helyszín, a Törley Anna utcai látogatóközpontjához Pünkösd vasárnap érkeznek majd a sportolók és egész napos kulturális rendezvénnyel várják az ide látogatókat
Nemzeti Bor Maraton: Budafokon, a Törleynél lesz a budapesti állomás

Mától lehet nevezni a május 13. és 22. között zajló II. Nemzeti Bor Maraton országos rendezvényre, melynek 2057 kilométer hosszú az útvonala és Magyarország mind a 22 borvidékén áthalad. Idén májusban nem csak futva, hanem kerékpárral is teljesíthető lesz a vállalt táv.

A tavaly kezdődött közösségi és szabadidősport sorozat célja, hogy a magyar borkultúrát és a sportot összekapcsolva, egy újfajta közösségi élményen keresztül járuljon hozzá az ágazatok népszerűsítéséhez és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez - emelte ki Balla Attila programigazgató a rendezvény csütörtöki, Budapesten tartott tájékoztatóján. Hangsúlyozta: az idei év sporteseményei az olimpia köré szerveződnek, ezért idén a futókon kívül várják a kerékpárosok jelentkezését is, valamint a központi helyszíneken más ötkarikás sportágakkal is meg lehet majd ismerkedni.

A rendezvény tíz napja alatt minden nap más helyszínen várják az érdeklődőket a helyi borászok és kézművesek, a szervezők pedig kulturális és szabadidős programokkal készülnek. A kiemelt helyszínek között Soltvadkert, Villány, Szekszárd, Budapest, Balatonfüred, Nagykanizsa, Sopron, Tokaj, Eger és Szeged szerepel. A borvidékek népszerűsítése céljából idén először megrendezik a Borvidékek Szépe szépségkirálynő-választást is, amelyre Magyarország minden településéről várják a nevezéseket április 16-ig. A budafokteteny.hu kérdésére a helyszínen elhangzott: a budapesti állomás a rendezvény egyik támogatójánál, a Törley budafoki, Anna utcai pincészeténél lesz. Nagy megtiszteltetés a rendezők számára, hogy a borpincéiről híres fővárosi település is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, kiemelt helyszínként tekintenek rá - hangsúlyozta válaszában Balla Attila programigazgató.  A budafokteteny.hu-nak a helyszínen nyilatkozott Lőrik Tamás a Chevaliers Törley Pezsgő Lovagrend kancellárja, a budafoki cég termékmenedzsere. Úgy fogalmazott: abban bíznak, hogy igazi családi ünnep lesz ez a nap Budafokon, nem csak a budafok-tétényiek számára, hiszen változatos kulturális programokkal igyekeznek majd színesíteni a sportrendezvényt.

A Lőrik Tamással készült beszélgetést itt hallgathatja meg.

A Nemzeti Bor Maratonról ma a Kossuth Rádió reggeli műsorában, a 180 perc-ben is hallhattak. az sajtótájékoztatón Lőrik Tamás, a Törley termékmenedzsere is nyilatkozott a budafoki programokkal kapcsolatban. A riport a műsor utolsó 10 percében hallgatható meg a következő linken:
http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2016-03-18_06:00:00&ch=mr1

Továbbiak:
https://m.facebook.com/nemzetibormaraton/
https://m.facebook.com/groups/639141226120095?view=permalink&id=1135885339779012