Ugrás a tartalomra

Ökumenikus megemlékezés Nagytétényben

2018. november 06. kedd
Mindenszentek és halottak napi ökumenikus megemlékezést tartottak a nagytétényi Angeli utcai temetőben november 1-jén.
Ökumenikus megemlékezés Nagytétényben

A megemlékezést Mackó Mónika Alex Tamás Emlékdalával nyitotta meg az Angeli utcai urnatemető ravatalozójában. Magával ragadó előadása után köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Karsay Ferenc polgármestert és Ledniczky Sándor képviselőt. – A tiszta szív és lélek jegyében akár egyetlen gyertya meggyújtásával is emlékezhetünk mindazokra, akik a mai napon talán még jobban hiányoznak, mint az év többi napján – mondta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy fontos azokra a szeretteinkre is gondolni, akik velünk vannak, és most gazdagítják életünket.

A református egyház nevében Németh Tamás lelkész egyházi énekkel és a Zsoltárok könyvének 90. részével emlékezett meg az elhunytakról: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt a hegyek születtek, mielőtt a Föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten. A halandót visszatéríted a porba és ezt mondod: térjetek vissza emberek. Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű. Reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Bizony elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Taníts azért úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”

Az evangélikus egyház nevében Hokker Zsolt lelkész János evangéliumából idézett, majd a mindenszentek és halottak napi gyertyagyújtás szimbólumát ismertette: „Ezek a gyertyák nem csak az emlékezés gyertyái. Reménységünket fejezzük ki a gyertyák meggyújtásával abban, hogy e világot teremtő Isten újat is tud teremteni. Újjá tud teremteni, a síron túl is tud világosságot adni. Az örök világosság fényeskedjék neki.” – mondta.

Fülöp Ákos plébános a katolikus egyház nevében így fogalmazott: ,,Mindenszentek ünnepe és a halottak napja hálaadó ünnep számunkra. Hálát adunk mindazokért, akiket ismertünk és szerettünk, és akiktől olyan sok mindent kaptunk.” – mondta, majd a megemlékezőkkel közösen mondta el a Miatyánkot.

Az ünnepi megemlékezés a temető emlékhelyének koszorúzásával és gyertyák, mécsesek gyújtásával végződött. Budafok-Tétény önkormányzatának nevében Karsay Ferenc polgármester és Ledniczky Sándor képviselő gyújtott gyertyát az elhunytak tiszteletére.

,,Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek”– Juhász Gyula

Ökumenikus megemlékezés Nagytétényben

Fotó: Kocsis Zoltán