Olimpikonok a Kolonicsban – ajánlók az M1-en és az M4-en – FRISSÍTVE!
Olimpiai Napot tartanak idén is a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskolában. Vendégek: Cseh László, Bernek Péter és Kiss Gergely. A keddi programot hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában ajánlotta Hidvégi Antónia megbízott igazgató és Karsay Ferenc polgármester.
2016-01-18

Iskolánkban közel két évtizedes hagyomány, hogy olimpiai, világ-, Európa-bajnok sportolókat köszönthetünk. 2000 óta vagyunk olimpiai iskola, azóta kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy tanítványaink „testközelből” ismerhessék meg eredményes élsportolóinkat. Az Olimpiai nap 2005 óta kiemelt rendezvényünk. Ez a délután beszélgetésről, élménybeszámolókról, sztorizásról, és persze autógramm osztogatásról szól – mondta Hidvégi Antónia megbízott igazgató. 

Karsay Ferenc polgármester a műsor vendégeként úgy fogalmazott, önkormányzati vezetőként és testnevelő tanárként is rendkívül fontosnak tartja a kerületi sportélet, sportprogramok és sportberuházások támogatását. Az önkormányzat vezetése, illetve a kerület büszke egykori és jelenkori élsportolóira és kiemelt ügyként kezeli az utánpótlás-nevelést. A legfontosabb azonban az, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg a mozgással és szeressék meg a különféle mozgásformákat – tette hozzá a polgármester. Elmondta, a TAO-pénzeknek köszönhetően a budatétényi Hajós Alfréd Tanuszoda bővítésén munkálkodik az önkormányzat, a tervek között egy újabb fedett medence felépítése szerepel és egy kosárlabda-csarnok építése is napirenden van a távolabbi tervek között.  Karsay Ferenc beszélt arról is, hogy a kerület szeretne felépíteni egy jégcsarnokot is a 6-os út és a Duna-part között, amihez szintén TAO- alapokból kell pályáznia Budafok-Téténynek. 
 

A beszélgetés megtekinthető a következő linken:

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2016-01-18-i-adas/

(A videóban 1.12.15-től 1.18.15-ig látható a stúdióbeszélgetés.)

 

Az M4 Sportcsatorna hétfő délutáni esemény-összefoglaló magazinjában vezető anyag volt a keddi rendezvény ajánlója. Az összeállítás itt tekinthető meg:

http://www.telesport.hu/2016/01/18/magyar-sportlegendak-a-kolonics-altalanos-iskolaban/