Ugrás a tartalomra

Olvasókör a Budafoki Könyvtárban

2017. március 17. péntek
Nagy István irodalomtörténész közös műelemzésekre vállalkozott az olvasókkal
Olvasókör a Budafoki Könyvtárban

Februártól régi-új programsorozattal jelentkezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtára. Az Olvassuk együtt! című olvasóköri összejöveteleken egy-egy irodalomtörténeti szempontból is jelentős vers vagy próza kerül a középpontba, amelyet a résztvevők előzetes felkészülés után dr. Nagy István irodalomtörténész, az ELTE Bölcsészettudományi Kar orosz nyelvi és irodalmi tanszékének egyetemi docense vezetésével boncolgatnak.

– Első alkalommal Ady Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versére esett a választás, második szövegként pedig ebben a mederben maradva József Attila Thomas Mann üdvözlése című művét beszéljük meg a lehető legtöbb oldalról megvilágítva. Természetesen ezek a találkozások nem műelemzésekről szólnak, hanem kötetlen beszélgetések a műről, annak értelmezéséről, kultúrtörténeti, társadalmi és esztétikai vonatkozásairól, valamint történelmi hátteréről – tájékoztatta lapunkat dr. Nagy István. A szakember mint a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet korábbi igazgatója, a Pétervári Egyetem lektora az est folyamán beszélt Balassi Bálintról is, akinek teljes életműve olvasható orosz nyelven, és Jurij Guszev orosz műfordítóról, akit Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjjal tüntettek ki a magyar szerzők műveinek fordításáért, majd kijelölte a március végi összejövetel témáját, Dosztojevszkij Puskin-beszédét.

(Tamás Angéla)