Ugrás a tartalomra

Örökifjú bohémek

2019. június 18. kedd
Fergeteges siker a szenior táncesten Budafokon
Örökifjú bohémek

Várakozáson felüli nézőszám, gyönyörű, az alkalomhoz illő terem, jó hangulat, kellemes zene és ámulatba ejtő bemutatók jellemezték a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete által szervezett szenior táncestet. Az első alkalommal megrendezett találkozót május 18-án tartották a Tóth József utcai székházban.

A műsor kezdetekor nyolc pár vonult fel a közönség előtt, majd az egyesület elnöksége nevében Rigó Lajos alelnök köszöntötte a vendégeket. „Az egyesület fontosnak tartja a sportot, és minden egészséget segítő és őrző mozgás gyakorlásához lehetőséget és támogatást biztosunk” – mondta az alelnök. Meglepetés volt Závodszky Rita Zsuzsanna táncművész, Budafok-Tétény önkormányzata művészeti ösztöndíjasának szólója, amellyel üdvözölte a nézőket és tisztelgett a táncot szerető és művelő résztvevők előtt, előadásával hangsúlyozva a táncban rejlő szépség, harmónia, öröm és erő egységét. A találkozón a társasági táncok széles körű bemutatása is megjelent az angolkeringőtől a West coast swingig. Az est legfiatalabb résztvevője 40, a legidősebb 89 éves volt. Megmutatta tánctudását az Örökifjú Bohémek csoportja is, ők angolkeringő, tangó és bécsi keringő formációt adtak elő, igazi vidám és átszellemült pillanatokat varázsoltak a közösségi házba. A bemutatók végén, amíg a közönség szavazatait számlálták, a nézők is táncra perdültek, Várhegyiné Nagy Rózsa csoportos country táncra tanította a lelkes közönséget. Az eredményhirdetéskor Horváth Zsóka elnökségi tag oklevelet, Rigó Lajos és Závodszky Zsuzsa ajándékokat adott át a résztvevőknek és méltatta teljesítményüket.

A közönség szavazatai alapján kupát vihetett haza a Schmidt házaspár, Pócsi Gyula és partnere, Troják Árpádné, Sajben László és Kuczmann Anna, valamint Papajcsik Gábor és Orbán Ildikó. A szenior tánctalálkozó nem jöhetett volna létre Zsidákovits Gusztáv és felesége, Marika aktív részvétele nélkül. A rendezvény végén Vizi Sándor elnök elmondta, hogy hagyományteremtőnek tekintik ezt a rendezvényt, így jövőre is szeretné, ha meghirdetnék 
a szervezők.

(Viszkocsil Dóra)